Önkormányzati címerek

Velem község

Vas vármegye

A pajzs színe kék, közepén ezüstruhában egy földműves áll zöld alapon, jobb kezében szőlőkést tart, bal kezében pedig három búzakalászt.

Tovább olvasom

Velemér község

Vas vármegye

A kék színű doborpajzsban tornyos, háromablakos, aranytemplom. Jobbról aranycsillag, balról sugárzó napkorong lebeg. A templom alatt aranykehely.

Tovább olvasom

Velence város

Fejér vármegye

Velence címere: álló, csücskös talpú téglapajzs kékkel és arannyal osztott jobb oldali mezejének közepén ezüsthegy két csúccsal, felette jobbra repülő ezüstmadár, az alsó részben lebegő, jobbra for

Tovább olvasom

Velény község

Baranya vármegye

A klasszikus ívelésű doborpajzs aranymezejében barna kámzsájú ferences szerzetes (Szent Antal) áll, fejét balra fordítva.

Tovább olvasom

Véménd község

Baranya vármegye

A falu címere álló, háromszög alakú pajzson látható. Zöld színű mezejében a jobb szélén sárga színű (arany) sarló, mely lebeg. A címerpajzs közepén álló, szintén lebegő ekevas látható.

Tovább olvasom

Vének község

Győr-Moson-Sopron vármegye

A címerpajzs négyelt, a negyedik mezőben további két ezüstosztással vágott. A címerképek fontossági rendben helyezkednek el a négy mezőben. Az első negyedben Nepomuki Szt.

Tovább olvasom

Vép nagyközség

Vas vármegye

A címeren egy kétkeresztes toronnyal ellátott templomépület látszik.

A templomépületet ornamens díszek övezik.

Tovább olvasom

Vereb község

Fejér vármegye

Az álló helyzetű háromszögletű pajzs mezője kék színű. A pajzsmezőt ezüst szarufa osztja ketté. A szarufa felett két ezüstrózsa lebeg.

Tovább olvasom

Veresegyház város

Pest vármegye

A címer negyedelt, csücskös talpú pajzs, jobb felső és bal alsó mezőjében ketté osztott, pirossal-ezüsttel hétszer vágott mező, az úgynevezett Árpád-sáv.

Tovább olvasom

Verőce község

Pest vármegye

Címere álló, csücskös talpú hasított pajzs, amely szemből nézve középen függőlegesen elválasztva két egyenlő, egy jobb oldali piros alapú és egy bal oldali zöld alapú részből áll.

Tovább olvasom

Verpelét nagyközség

Heves vármegye

Verpelét nagyközség címere pajzs alakú. A pajzs jobb oldalát szőlőinda és szőlőfürt, a bal oldalát dohánylevelek szegélyezik.

Tovább olvasom

Verseg község

Pest vármegye

Hegyes talpú, kékkel ferdén vágott a pajzs. A jobb oldali pajzsmezőben hét barna barázdába eke mélyed, bal felé álló ekeszarvakkal.

Tovább olvasom

Vértesacsa község

Fejér vármegye

Címere álló, köldökében vörössel és kékkel vágott csücskös talpú pajzs.

Tovább olvasom

Vértesboglár község

Fejér vármegye

A címer pajzs alakú. A pajzs fölött VÉRTESBOGLÁR felirat.

Tovább olvasom

Vérteskethely község

Komárom-Esztergom vármegye

Heraldikai leírás:

Tovább olvasom

Vértessomló község

Komárom-Esztergom vármegye

Álló, kerektalpú pajzs, fekete, bíbor és kékkel vágott mezőben. A fekete mezőben jobbra támadó, kétfarkú aranyoroszlán.

Tovább olvasom

Vértesszőlős község

Komárom-Esztergom vármegye

A címer, melyen egy hegyes talpú pajzs szerepel, egyetlen mezőből áll, nevezetesen a pajzs alsó harmadából kinövő zöld színű hegy, ami a település nevének előtagjában (1909 óta) szereplő Vértest sz

Tovább olvasom

Vértestolna község

Komárom-Esztergom vármegye

A mai címer középső, ovális mezője az Eszterházy József által adományozott pecsét lenyomatát mintázza.

Tovább olvasom

Vése község

Somogy vármegye

Kerektalpú a pajzs, boglárpajzzsal. A pajzs vörös mezejében a pajzslábban elhelyezkedő zöld halomból három arany búzakalász nő ki.

Tovább olvasom

Veszkény község

Győr-Moson-Sopron vármegye

Csücskös talpú osztott pajzs alsó, zöld színű mezejét ezüstszínű, hullámos pólya szeli át. A felső kék mezőben cölöphelyen balra néző ezüst ekevas látható.

Tovább olvasom

Veszprém város

Veszprém vármegye

Veszprém városa az első magyar vármegyének székhelye.

Tovább olvasom

Veszprémgalsa község

Veszprém vármegye

A címer álló helyzetű, csücskös talpú tárcsapajzs. A címerpajzsot vízszintesen egy ezüst (fehér) pólya osztja ketté, mely a Kígyó-patakot jelképezi.

Tovább olvasom

Veszprémvarsány község

Győr-Moson-Sopron vármegye

Álló, csücskös talpú a pajzs, aranykereszttel negyedelt első és negyedik mező zöld, a második és harmadik mező ezüst. Az első mezőben a buzogány a település protestáns lakóit jelképezi.

Tovább olvasom

Vésztő város

Békés vármegye

Címere: álló háromszög pajzs, mezejét a pajzsköldök és pajzstalp között díszített hullámos aranypólya osztja meg.

Tovább olvasom

Vezseny község

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

A pajzs sárgásbarna, amelyben alulról induló és egymást keresztező két sötétzöld fűzfaág van.

Tovább olvasom

Vigántpetend község

Veszprém vármegye

Klasszikus pajzsforma. Vörös mezőben ezüstszínű páncélos felkar buzogányt markol, mely ezüst.

Tovább olvasom

Villány város

Baranya vármegye

Címere álló, halfarkú reneszánsz pajzs, aranymezejének zöld udvarán balról jobbra haladva egy fekete kalapos, kék inges, vörös nadrágos, fekete csizmás, illetve egy fekete kalapot, vörös inget, kék

Tovább olvasom

Vilonya község

Veszprém vármegye

A község címere: csúcsaiban csapott, csücskös talpú reneszánsz pajzs, kék mezejét bal haránt, díszített ezüstpólya osztja két részre.

Tovább olvasom

Vilyvitány község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Az önkormányzat címere: álló, háromszögű pajzs vörössel és kékkel hasított mezejében alul zöld hármashalom.

Tovább olvasom

Vinár község

Veszprém vármegye

A község címere: dupla ezüst hullámos pólyával osztott, álló gótikus pajzs, felső vörös mezejében lebegő két arany szőlőlevélen egy arany szőlőfürt nyugszik.

Tovább olvasom

Vindornyalak község

Zala vármegye

A címerpajzs kék csücskös talpú pajzs. A pajzsmező egyharmad részéig zöld domb látható, melyen keskeny talapzaton álló, három fekete árkádnyílású kúriaszerű épület helyezkedik el.

Tovább olvasom

Visegrád város

Pest vármegye

Visegrád város címere: beszélő címer; egy hegyen álló, tehát “magas' várat ábrázol.

Tovább olvasom

Visnye község

Somogy vármegye

Címer: ezüst háromszögpajzsban zöld halmon álló, kék öltözetű, barna fövegű, hajú, barna bőröves, fekete csizmás betyár jobbjával a tusával talajra helyezett puskájára támaszkodik, baljában barnany

Tovább olvasom

Visonta község

Heves vármegye

A címeren kék mezőben a község pecsétjéből származó, nyíllal átlőtt fej látható. A fej két oldalán lévő szőlőtőke a község szőlőkultúrájára utal.

Tovább olvasom

Viss község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Viss község címere álló, csücskös talpú tárcsapajzs, vörös mezejében zöld pajzsláb. A vörös mezőben a pajzsláb vonalára állított, ívesen kiszélesedő szárú, domború végű, ezüst latin kereszt.

Tovább olvasom

Visz község

Somogy vármegye

Az Önkormányzat címere: fekete keretben kék mezőben, bal oldalt fent ezüstalapon élével kifelé néző csoroszlya, középen alul a település domborzati viszonyait ábrázoló barna színű domborulat, a

Tovább olvasom

Viszló község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, háromszögletű, kék színű katonai pajzs, amelynek alapját zöld színű, arany orosz kereszttel díszített halom foglalja el; a halmon ezüst cserfa áll.

Tovább olvasom

Visznek község

Heves vármegye

A címer vágott, csúcsostalpú pajzs. A felső mező kék. A pajzsfő díszhelyén ezüst talpas kettős kereszt. A talpas kettős kereszt aranysárga, kétlyukú híd középen áll.

Tovább olvasom

Vitnyéd község

Győr-Moson-Sopron vármegye

Csúcsos talpú pajzs, alul zöld színű mező, felette ezüstös víz, a víz felett kék mezőben középen balra úszó ezüstös hal, a pajzs felső, jobb oldalán hatágú ezüstszínű csillag, bal felső oldalán növ

Tovább olvasom

Vízvár község

Baranya vármegye

Kerek talpú kék pajzsban vörös bogyókkal megrakott két, zöld levelű babérág között jobbra fordult, vörössel fegyverzett aranyoroszlán felemelt jobbjában hegyével balra mutató ezüstsarlót, míg baljá

Tovább olvasom

Vöckönd község

Zala vármegye

Háromszögű pajzs kék mezejében ezüst vörös tetejű templom, melynek jobb és bal oldalán, a pajzsfő elején és a pajzsfő hátsó részén, egy-egy arany szőlőfürt lebeg.

Tovább olvasom

Vokány község

Baranya vármegye

A falu címere egyenesen álló, ún. reneszánsz pajzson látható. A címerpajzs pejzstalp részében vágott. A pajzsfő a pajzson szereplő grafika által jobb harántosztású.

Tovább olvasom

Vonyarcvashegy község

Zala vármegye

A címer formája lefelé hegyesedő pajzs, a pajzs vízszintes irányban kétfelé osztott, mindkét mező kék színű, középen a zöld színű Szent Mihály-domb, rajta a fogadalmi kápolnával.

Tovább olvasom

Vöröstó község

Veszprém vármegye

Álló, ezüsttel és kékkel hasított, ívelt talpú háromszögű a pajzs, jobb ezüstmezejében négy vörös pólya, bal kék mezejében lebegő ezüst stilizált tulipános díszítő motívum.

Tovább olvasom

Zádor község

Baranya vármegye

Álló, kerek talpú pajzs kék mezejében zöld talajon álló, jobbra fordult, ágaskodó aranyoroszlán felemelt jobbjában arany latin keresztet, baljában nyolcágú aranycsillagot, szájában pedig aranymarko

Tovább olvasom

Zádorfalva község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, csücskös talpú, zöld színű tárcsapajzs a címer, alul arany hullámpólyával; a pajzs mezejében élével kifelé és hegyével lefelé fordított ezüst ekevas és csoroszlya által kísért három ezüst búz

Tovább olvasom

Zagyvarékas község

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Címere: vízszintes ezüst hullámpólyával egyszer vágott csücskös talpú címerpajzsban a felső zöld mezőben egy jobbra néző, lépő gólya, az alsó kék mezőben egy ezüstliliom.

Tovább olvasom

Zagyvaszántó község

Heves vármegye

A címer pajzs alakú, melyet fél magasságban hullámos, ezüstszínű vonal vízszintes irányban ketté oszt (a Zagyva-folyó jelképe), a hullámos vonal fölötti rész bal oldalán, piros mezőben aranyszínű A

Tovább olvasom

Záhony város

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Kék alapszínű pajzson, a felső mezőben mozdonykereket közrefogó két madár, alattuk a Tiszát jelképező hullámokkal a hármas határt tükrözi. Az alakzatok ezüstszínűek.

Tovább olvasom

Zajk község

Zala vármegye

A címerpajzs csücskös talpú.

A pajzs kék mezejében lebegő ezüst ásófej, melynek jobb és bal oldalát lebegő arany búzakalászok veszik körül.

Tovább olvasom

Zajta község

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

A két mezőre osztott címerpajzs felső, kék mezőjében templom található. Alsó mezőjében, ezüst alapon tölgyfa tizenegy levéllel és hat makkal. A címertartó aranysárga búzakalász.

Tovább olvasom

Zákány község

Somogy vármegye

Álló, alul hegyben végződő a címerpajzs. A kék színű pajzsfő felső jobb sarkában arany, tizenhat sugarú Nap, felső bal sarkában ezüstszínű madárszárny van.

Tovább olvasom

Zákányfalu község

Somogy vármegye

Csücskös talpú az ezüstpajzs, vörös sátorral. Az ezüst pajzsmezőkben egy-egy stilizált, örökzöld (tuja) növény lebeg.

Tovább olvasom

Zákányszék község

Csongrád-Csanád vármegye

Zákányszék címere ezüsttel dongaívűen süvegelt kék-zöld pajzs.

Tovább olvasom

Zala község

Somogy vármegye

Aranyszínű háromszögpajzs, kék sátorral. Az 1. és 2. aranymezőben egy-egy, csúcsával felfelé álló vörös juharlevél (Acer rubrum).

Tovább olvasom

Zalaapáti község

Zala vármegye

A község címere Zalaapáti régi mezővárosi korából származó ábrázolásának hű képe.

Tovább olvasom

Zalabaksa község

Zala vármegye

Zalabaksa címere zöld és kék osztott mezőjű pajzs.

Tovább olvasom

Zalabér község

Zala vármegye

Zalabér település címere a XVIII. századi mezővárosi pecsétlenyomat alapján készült.

Tovább olvasom

Zalaboldogfa község

Zala vármegye

Ezüstkeretezésű, negyedelt, álló, csücskös tárcsapajzs első aranymezejében lebegő, gyökeres, zöld fa, lombjai között arany, kettőskeresztes országalma.

Tovább olvasom

Zalacsány

Zala vármegye

A címerpajzs hullámos ezüst(fehér) pólyával vágott kék csücsköstalpú pajzs.

Tovább olvasom

Zalaegerszeg város

Zala vármegye

Zalaegerszeg város címerében a csücskös aljú zöld pajzstalp közepén a pajzs kék mezejében álló, vezeklő ruhás Bűnbánó Magdolna alakja ezüstszínű, fejét aranyglória övezi.

Tovább olvasom

Zalaerdőd község

Veszprém vármegye

Zalaerdőd község címere ívelt oldalú, domború vonallal vágott pajzs.

Tovább olvasom

Zalahaláp község

Veszprém vármegye

Pajzs: reneszánsz, csücskös talpú szimmetrikus tárcsapajzs, vörössel és kékkel vágott. A felső (vörös) mezőben, jobb oldalon aranyszőlő, bal oldalon arany ekevas lebeg.

Tovább olvasom

Zalaháshágy község

Zala vármegye

Negyedelt, csücsök talpú a tárcsapajzs, melynek első mezejében kék alapon arany hársfa, második mezejében vörös alapon a címer közepe felé lépő arany, ágaskodó, kettősfarkú oroszlán, jobb mancsában

Tovább olvasom

Zalaistvánd község

Zala vármegye

Álló, háromszögű pajzs ezüstmezejében behajló zöld sátor. A pajzsfő elején és a pajzsfő hátsó részén egy-egy természetes, kockás liliom lebeg.

Tovább olvasom

Zalakaros község

Zala vármegye

Címere álló, kerek talpú pajzs; vörös mezejének két ezüst dombhajlata közötti völgyből ezüsttörzsű és -gyökérzetű, zöld lombozatú fa emelkedik ki, törzsére háromszorosan tekeredő, balra néző ezüstk

Tovább olvasom

Zalakomár község

Zala vármegye

Álló, kék színű, pajzsderékban ezüstcsíkkal vágott, kerek talpú a pajzs a címer. A kerek talpú pajzstalpon három ezüstfonál mesteralak, a pajzstalp közepén álló ezüstvár címerképpel.

Tovább olvasom

Zalalövő község

Zala vármegye

Zalalövő címere a 20. század elején a "Zala Vármegye Zalalövő Község" és "Zala Vármegye Budafa Község" használatos pecsétben található pajzs alakját követi: csücskös talpú.

Tovább olvasom

Zalameggyes község

Veszprém vármegye

Zalameggyes címere álló, háromszögű pajzs zöld mezejében ezüst pajzsfő. Az ezüstmezőben zöld szárukon keresztbe tett, két vörös meggy lebegő helyzetben.

Tovább olvasom

Zalamerenye község

Zala vármegye

Álló, kékkel és zölddel hasított háromszögű pajzs.

Tovább olvasom

Zalaszántó község

Zala vármegye

Az álló, csücskös talpú, négyelt címerpajzs

1. vörös mezejében válaszvonalból kinövő, balra fordult aranyoroszlán;

Tovább olvasom

Zalaszegvár község

Veszprém vármegye

A címer álló helyzetű, gallérozott, kerektalpú pajzs. A zöld gallérban egy-egy lebegő, felegyenesedett aranyoroszlán egy aranykoronát tart a mancsában.

Tovább olvasom

Zalaszentbalázs község

Zala vármegye

Az önkormányzat címere: a címerpajzs kékkel hasított, zölddel és arannyal vágott kerek talpú pajzs.

Tovább olvasom

Zalaszentgrót város

Zala vármegye

Zalaszentgrót város címere aranyhullámos sávval szegélyezett csücskös talpú pajzs. A pajzs vörös mezejében lebegő rövid ezüstkardot tartó páncélos kar, alatta zöld babérág helyezkedik el.

Tovább olvasom

Zalaszentgyörgy község

Zala vármegye

Címere aranyszegéllyel ellátott, ívelt címerben vörös mezőben a Sárkányölő Szent György képe látható, piros és ezüst színezésben. Két oldalt arany és vörös barokk foszlányok díszítik.

Tovább olvasom

Zalaszentjakab község

Zala vármegye

Álló, zöld reneszánsz pajzs a címer. Pajzsközépen ezüstpólya. A pajzsfőn lebegő, stilizált ezüst búzakalász, egymást keresztező arany kasza, és cséphadaró jelképekkel.

Tovább olvasom

Zalaszombatfa község

Zala vármegye

Bal haránt osztott háromszögű pajzs első zöld mezejében lebegő, egy tőből kinövő arany (sárga) búzakalász két arany (sárga) levéllel.

Tovább olvasom

Zalatárnok község

Zala vármegye

Zalatárnok címere: negyedelt nagypajzs, középen szívpajzzsal. A címer aranyalapú, zöld mezőkkel, Zala megye színeit követve.

Tovább olvasom

Zalaújlak község

Zala vármegye

Címerpajzs:

Alakja kékben ezüsttel süvegezett kerektalpú pajzs.

Címerkép:

Tovább olvasom

Zalavár község

Zala vármegye

Zalavár címere: csonka címer, amennyiben a pajzsot sisak és foszlányok nem díszítik.

Tovább olvasom

Zalavég község

Zala vármegye

A település címere: álló, csúcsaiban csapott, csücskös talpú reneszánsz pajzs, kék mezejében a cölöp helyén rubinokkal díszes abroncsú, háromágú aranykorona lebeg, ágain egy-egy négyszirmú aranyvir

Tovább olvasom

Zamárdi város

Somogy vármegye

Az önkormányzat címere: csücskös talpú két tárcsapajzs, hullámos ezüstpólyával két mezőre osztva. A felső mezőben a hullámos pólyából előtűnő 21 sugarú arany napkorong.

Tovább olvasom

Zámoly község

Fejér vármegye

A címer álló helyzetű, zölddel és arannyal harántnégyelt, háromszögű pajzs.

Tovább olvasom

Zánka község

Veszprém vármegye

A címer készítésénél a zánkai pecsét segítségül szolgált.

Tovább olvasom

Závod község

Tolna vármegye

Álló, háromszögű a pajzs, kék mezejében alul kettőshalom, ennek zöld mezejében vízszintes ezüst hullámpólya.

Tovább olvasom

Zebecke község

Zala vármegye

A címer pajzsa álló, kerek talpú, szimmetrikus. A pajzs alsó harmadában három, egymásba érő, ívelt vonallal vágott.

Tovább olvasom

Zebegény község

Pest vármegye

A község címerének fő hordozója az arannyal szegélyezett pajzs. Úgy a címernek, mint a zászlónak két fő színe a kék és a zöld.

Tovább olvasom

Zengővárkony község

Baranya vármegye

A címer alapját VÁRKONY község 1782-es pecsétje szolgáltatta.

Tovább olvasom

Zichyújfalu község

Fejér vármegye

A címer leírása

Tovább olvasom

Ziliz község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, háromszögletű, kék színű katonai pajzs a címer, amelynek mezejében felül arany tölgyfa, alul jobbról arany szőlőmetszőkés, balról arany ekevas - mindkettő hegyével lefelé és élével kifelé for

Tovább olvasom

Zimány község

Somogy vármegye

Ívelt oldalú ékeléssel három részre osztott álló háromszögű a pajzs, melynek első kék mezejében élével felfelé fordított fekete nyelű ezüstsarló fölött három búzaszál, a két szélső egy-egy levéllel

Tovább olvasom

Zirc város

Veszprém vármegye

A város címerében a hétmetszésű pajzs a vörös és ezüst párnákkal a település Árpád-kori alapítására utal.

Tovább olvasom

Zók község

Baranya vármegye

Az önkormányzat címere: csücskös talpú pajzs, aranykontúrral. A pajzson aranybetűvel a Zók felirat, melyet vékony fekete kontúr vesz körül.

Tovább olvasom

Zomba község

Tolna vármegye

Álló, csücskös talpú pajzs, kék pajzsmezővel.

A pajzsmező alsó részében zöld hármashalom magasodik.

A hármashalom középső halmába ezüst ekevas mélyed bele.

Tovább olvasom

Zsadány község

Békés vármegye

Álló, halfarkú, zölddel és kékkel hasított, alulról vörössel ékelt reneszánsz pajzs.

Tovább olvasom

Zsáka nagyközség

Hajdú-Bihar vármegye

A szokásos csücskös talpú, kék alapszínű címerpajzsban két lábon ágaskodó aranyszínű, heraldikailag jobbra forduló oroszlán, lába előtt hatágú ezüstszínű csillaggal.

Tovább olvasom

Zsámbok község

Pest vármegye

Kék-sárga színkombinációjú, kék mezőbe a talajból kinövő háromleveles gabonaszál, sárga mezőbe lenvirág, élével felfelé fordított ekevas. Felette felirat. Zsámbok.

Tovább olvasom

Zsana község

Bács-Kiskun vármegye

Zsana címerének kerektalpú pajzsán aranysárga homokon, kék háttér előtt áll egy nagy bajszú juhász alföldi pásztor viseletben.

Tovább olvasom

Zsarolyán község

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

A címeren szereplő virágokat tartó nőalak erősíti a Zsarolyán név népi magyarázatát.

Tovább olvasom

Zsédeny község

Vas vármegye

Kék színű, hasítással két mezőre osztott, kerek talpú doborpajzs – szemből nézve – baljában ezüstszínű rózsákból alkotott csokor körül tekergőző ezüstkígyó; jobbjában ezüstszínű ekevas lebeg.

Tovább olvasom