Önkormányzati címerek

Kisnyárád község

Baranya vármegye

A címerpajzsot alulról középen balra és jobbra kiinduló, fekete kontúrral kiemelt címertakaró díszíti. Bal oldali része sárga, jobb oldali kék.

Tovább olvasom

Kisoroszi község

Pest vármegye

Állított, ovális, kék gyöngysorral övezett pajzsban, csücskös talpú pajzson - kék háttér előtt -, jobbra ugró aranyszínű szarvas, két hátsó lába a Duna két ága által határolt - szarvassal megegyező

Tovább olvasom

Kispalád község

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

A felső képen foglal helyet a község református temploma, egy fehér galambbal.

A bal alsó képen egy tölgyfa látható fűrésszel. A fa az Erdőhátat jelképezi.

Tovább olvasom

Kispáli község

Zala vármegye

A címer álló, kék, csücskös talpú pajzs. A pajzstalpon zöld hármashalom. A pajzsközépen balra kinyúló, három arany búzaszálat tartó levágott arany kar ezüst kézfejjel.

Tovább olvasom

Kisrozvány község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A kék, katonai tarpajzsban egy ezüst szegélyű vörös kabátba és fekete nadrágba öltöztetett, természetes színű ladikban álló hajós lebeg, kissé balra fordulva.

Tovább olvasom

Kisrozvány község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A kék, katonai tarpajzsban egy ezüst szegélyű vörös kabátba és fekete nadrágba öltöztetett, természetes színű ladikban álló hajós lebeg, kissé balra fordulva.

Tovább olvasom

Kissikátor község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Heraldikai leírás:

Tovább olvasom

Kissomlyó község

Vas vármegye

Háromszögű, zöld színű címerpajzsban balra tekintő, ezüstkardot szorító, vörös nyelvű aranyoroszlán található ezüstszínezetű kettős halmon állva.

Tovább olvasom

Kisszállás község

Bács-Kiskun vármegye

Kisszállás címere: beszélő címer, amely a község múltját hivatott reprezentálni.

Tovább olvasom

Kisszékely község

Tolna vármegye

Szív alakú, csücskös, hasított a pajzs, aranykeretben. Középső centrumában, zöld mezőben aranyszínű sugaras nap, amely az éltető erő és újjászületés szimbóluma.

Tovább olvasom

Kisszentmárton község

Baranya vármegye

A címer vért lakú, osztott, csücskös talpú. A fekete szegélyes címerpajzson kék mezőben egy gólya látható. A címermadár jobb és bal oldalán a nádast jelképezve két-két buzogány helyezkedik el.

Tovább olvasom

Kissziget község

Zala vármegye

Csücskös talpú, szimmetrikus, a pajzs alsó harmadában két, párhuzamos, hullámos ezüstpólyával vágott pajzsú a címer, melynek kék alapmázú felső mezejében két ezüst búzakalász közt ezüstmázú lófej,

Tovább olvasom

Kisszőlős község

Veszprém vármegye

Kék alapú pajzs alsó harmadában zöld hármas halom. a középsőn áll az ezüst színű kisszőlősi Szent István kápolna, két arany színű kacskaringós indájú szőlőtő között.

Tovább olvasom

Kistarcsa község

Pest vármegye

Pajzs: álló, háromszögű pajzs kék mezejében lebegő helyzetű, álló, jobbra fordult és jobbját felemelő, arannyal fegyverzett ezüstkakas.

Tovább olvasom

Kistelek város

Csongrád-Csanád vármegye

A város címere: álló, hegyes talpú pajzs, arannyal és zölddel - a cölöp helyén ékre - vágott.

Tovább olvasom

Kistokaj község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Kistokaj régi címere egy 1784-ben kelt bizonyosságlevélen maradt fenn pecsétlenyomatként. A Borsod Megyei Levéltár igazgatója, dr.

Tovább olvasom

Kistormás község

Tolna vármegye

A település címere egy pajzsot ábrázoló forma. A forma két részre osztott, amelyet két különböző szín határoz meg. A felső szín zöld, melyben két ember szőlőt tart a vállán.

Tovább olvasom

Kistótfalu község

Baranya vármegye

Két oldalt lesarkított mellvédszerű a pajzs, melyben a jobb oldali sötétpiros, a bal oldali világoskék színű.

Tovább olvasom

Kisújszállás város

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Egyenesen álló, csücskös talpú ezüstszínű pajzson három zöld halmocska fölött egy behajtott, vörös színű kar három búzakalászt tart.

Tovább olvasom

Kisvárda város

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

A címer doborpajzs alakú, alulról ívelt ék alakban hasítva három részre osztott, az osztás középpontjában boglárpajzzsal.

- A nagypajzs jobb oldala vörös és ezüsttel hétszer vágott.

Tovább olvasom

Kisvarsány község

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Álló háromszögű a pajzs, a pajzsderékban vízszintes ezüst hullámpólyával vágva. A felső, vörös mezőben középütt aranycölöp, benne lebegő helyzetű vörös almával.

Tovább olvasom

Kisvejke község

Tolna vármegye

Álló, háromszögű pajzs kék mezejében arany pajzsláb. Az aranymezőben lebegő helyzetű, kétleveles zöld szőlőfürt.

Tovább olvasom

Kiszombor község

Csongrád-Csanád vármegye

Kiszombor címere álló, háromszög pajzs, amelyet hasítás és a talpból kinyúló alsó ék oszt három mezőre.

Tovább olvasom

Klárafalva község

Csongrád-Csanád vármegye

A település címere álló háromszögpajzs, melyet pajzsderékon arany-kék-arany habos pólyák osztanak két pajzsfélre.

Tovább olvasom

Köblény község

Baranya vármegye

Klasszikus csücskös talpú, ezüstkeretű a pajzs, kék mezejében két Szent András-keresztszerűen elhelyezett aranyrúdú, bíborkeresztes hadizászló 'lebeg'. A pajzstalpat zöld hármashalom alkotja.

Tovább olvasom

Kocs község

Komárom-Esztergom vármegye

Csücskös talpú és csücsökben végződő pajzs. A vízszintesen középen hasított pajzs felső felében arany alapon barna színű 'Kocsi kocsi' áll.

Tovább olvasom

Kocsér község

Pest vármegye

Kocsér község címere ovális pajzs, amelynek kék mezejét a pajzsfő és a pajzsderék találkozási pontjaitól jobbról és balról a pajzs felső élének középpontjába futó két diagonális ív osztja meg.

Tovább olvasom

Köcsk község

Vas vármegye

A címer hasítással két félre osztott csücskös talpú pajzs, jobb oldali vörös mezejében ezüst ekevas lebeg, a bal oldali kék mezőben zöld talajon kivont szablyát emelő aranyoroszlán áll.

Tovább olvasom

Kocsola község

Tolna vármegye

Címerpajzs: a címertani pajzsformák koronkénti változásának megfelelő formájú, alul

hármas lekerekítésű doborpajzs.

Tovább olvasom

Kocsord község

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

A címre álló, kerek talpú pajzs, kék mezejében, átlós helyzetben, két átlós helyzetű, s-vonalban ábrázolt mezei csík, a jobb oldali felfelé, a bal oldali lefelé fordult helyzetben.

Tovább olvasom

Kokad község

Hajdú-Bihar vármegye

A címer zöld alapja a település kialakulásától kezdve a földművelő, állattenyésztő életmódot jelképezi.

Tovább olvasom

Kökény község

Baranya vármegye

A címer felső részén mélykék háttérben lévő fehér fonat tipikus horvát motívum, amely a falut alapító nemzetiségre utal.

Tovább olvasom

Kőkút község

Somogy vármegye

Zölddel és vörössel vágott háromszögpajzs, melynek felső, zöld mezejében arany postakürt, alsó vörös mezejében három (2-1) hatágú aranycsillag látható.

A címer jelentése:

Tovább olvasom

Kölcse község

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Egyenes állású, csücskös talpú a pajzs, melyet középen hullámos aranypólya oszt ketté.

Tovább olvasom

Kölesd község

Tolna vármegye

A községi címer formája a hagyományos középkori címerpajzs, amelyben megjelenik a község összes jellemző jelképe a község első eredeti pecsétjében foglaltak szerint:

Tovább olvasom

Komádi város

Hajdú-Bihar vármegye

A címer alakja csücskös talpú, álló pajzs, vörös pajzsmezőben.

Tovább olvasom

Komárom város

Komárom-Esztergom vármegye

A címer ívelt oldalú csücskös talpú állópajzs, a pajzsderék bal és jobb oldalán bemélyedéssel, a felső szélén és talpán enyhe karélyos osztással.

Tovább olvasom

Komjáti község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló háromszögletű, zöld színű katonai pajzs a címer, alul ezüst hullámpólyával; a pajzs mezejében jobbra forduló, búzaszálakat tartó, páncélos, ezüst férfikar lebeg.

Tovább olvasom

Komló város

Baranya vármegye

Álló, csücskös talpú a pajzs, vörös mezejében fekete pajzsláb, benne arany bányászkalapács és ék lebeg.

Tovább olvasom

Komlósd község

Somogy vármegye

A címer kerektalpú pajzs vörös sátorral. Az első és a második zöld mezőben egy-egy stilizált ezüst tőzike virág.

Tovább olvasom

Komoró község

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Pajzs: álló, tarsolyszerű pajzs négyes osztással, a közepén ovális zöld mezőben balra néző aranysárga gólya, csőrében aranysárga sikló (ez a motívum Komoró község pecsétje lenyomata 1880-ból).

Tovább olvasom

Komoró község

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Pajzs: álló, tarsolyszerű pajzs négyes osztással, a közepén ovális zöld mezőben balra néző aranysárga gólya, csőrében aranysárga sikló (ez a motívum Komoró község pecsétje lenyomata 1880-ból).

Tovább olvasom

Kömpöc község

Bács-Kiskun vármegye

A címer álló pajzs, felső harmadában kék mezőben kastély, melynek két oldalán megosztva az 1950-es évszám, alatta jobb oldalon aranymezőben kereszt, nap és szőlőtőke, bal oldalán zöld mezőben arany

Tovább olvasom

Kompolt község

Heves vármegye

A címerpajzs csücskös talpú pajzs, egyenes vonalú oldal és felső lezárással. A pajzs négy mezőre osztott.

Tovább olvasom

Kondó község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A címer: álló háromszögletű kék színű katonai pajzs, melynek alját feketével díszített zöld halom foglalja el, amin arany bükkfa áll.

Tovább olvasom

Kondorfa község

Vas vármegye

A pajzs kék színű – a bal felső sarkától a jobb alsó sarkáig egy aranyszínű sáv osztja ketté a pajzsot, mely a község patakjának, a Lugos pataknak a jelképe.

Tovább olvasom

Kondoros község

Békés vármegye

Csücskös talpú pajzs alakú a címer. A pajzsmező négyelt.

Tovább olvasom

Konyár község

Hajdú-Bihar vármegye

Konyár címere sajátosan ötvözi a hajdú hagyományokat és a paraszti alávetettségből adódó jellegzetességeket.

Tovább olvasom

Kópháza község

Győr-Moson-Sopron vármegye

Kerek talpú pajzson, "Árpád-sáv" mezőben három zöld halom. A középső halmon csőszkunyhó, a két szélső halmon szőlőtőke. A halmok alatt kék színű hullám, melyet a horvát címer szel ketté.

Tovább olvasom

Koppányszántó község

Tolna vármegye

Pajzs: álló, csücskös talpú pajzs kék mezejében ezüst hullámpólyán nyugvó arany heraldikai koronára cölöpösen, élével felfelé állított ezüst ekevas, előtte egymáson harántirányban keresztbetett kék

Tovább olvasom

Korlát község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A címer: pajzs alakú. Kék (búzavirág színű) mezőben bronzkori csákány, kuruc kard, búzakalász és szőlő, alattuk vízszintes hullámsávok.

Tovább olvasom

Körmend város

Vas vármegye

A vörös mezejű kerek talpú pajzsban a város 1849. évi pecsétjének a képe lebeg.

Tovább olvasom

Környe község

Komárom-Esztergom vármegye

Álló, csücskös talpú a függőlegesen osztott (hasított). címerpajzs. A jobb oldali vörös mezőben ún. légiós zászló van.

Tovább olvasom

Koroncó község

Győr-Moson-Sopron vármegye

A címerpajzson kék mezőben alul és felül két-két ezüstsáv.

A címerpajzs felső harmadában Koroncó felirat.

Tovább olvasom

Kőröshegy község

Somogy vármegye

Címerén vörös mezőben középen búzakalász, szőlőfürt és régi szőlőművelő szerszámok.

Tovább olvasom

Körösladány város

Békés vármegye

Egyszerű címer: álló, ovális pajzs kék mezejében lebegő helyzetű, jobbra fordult és cölöpösen állított ezüst hal, melyet felülről arany heraldikai korona kísér, alulról és két oldalról három-háromk

Tovább olvasom

Körösnagyharsány község

Békés vármegye

Körösnagyharsány község címere - az 1710 és 1910-es évszámmal ellátott bélyegzőlenyomatok szerint - téglalap alakú, alsó részén ívelt csúcsban végződő címerpajzson, a pajzs jobboldalán várszerű cso

Tovább olvasom

Körösszakál község

Hajdú-Bihar vármegye

Álló, csücskös talpú a pajzs, vörös mezejében ezüsteke lebeg oldalnézetben, gerendelye jobbra, szarva balra mutat.

Tovább olvasom

Körösszegapáti község

Hajdú-Bihar vármegye

A címer leírása:

Tovább olvasom

Köröstarcsa község

Békés vármegye

A címer kék mezejében zöld hullámú víz, zöld színű növényzetből két oldalt kiemelkedő zöld szárú, barna buzogányok között egymás fölött két ellentétes irányban úszó ezüst (szürkés-fehér) hal.

Tovább olvasom

Körösújfalu község

Békés vármegye

A címer leírása

Tovább olvasom

Kóspallag község

Pest vármegye

A címer csúcsára állított háromszög alakú, pajzs formájú, melyben a csúcsra állított rész egyharmada zöld alapú, rajta egy zöld lombos fa, mely alatt egy szembe néző kos áll.

Tovább olvasom

Kőszárhegy község

Fejér vármegye

A címer álló helyzetű, gallérozott, háromszögű pajzs. A kék gallér közepén egy ezüst heraldikai rózsa lebeg. A rózsától jobbra-balra fülével kifelé fordulva egy-egy ezüstkorsó látható.

Tovább olvasom

Kőszeg város

Vas vármegye

A címer szabályos pajzs alakú, mely a címertalpban, hegyben végződik. Egyetlen osztás látható rajta a címerláb magasságában. Az ily módon létrejött pajzsláb zöld színű, míg a címermező színe kék.

Tovább olvasom

Kőszegdoroszló község

Vas vármegye

Kék színű csücskös pajzs a címer, alsó harmadában aranyszínű, hegyével a címertani jobb oldalra mutató, élével lefelé fordított ekevas lebeg, felette a pajzs középtengelyében aranyszínű leveles sző

Tovább olvasom

Kőszegszerdahely község

Vas vármegye

A címer hegyes végű pajzs rőtvörös alapszínnel, körbe ezüstszínű szegéllyel, ezüstszínű elválasztással két részre osztva. A pajzs felső mezejében három ezüstcölöp látható.

Tovább olvasom

Kótaj község

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

A címerpajzs, enyhén barokkos kontúrrajzú, felül egyenes záródású, alul csücskös ezüstcölöppel és pólyával középen osztott.

Tovább olvasom

Kötcse község

Somogy vármegye

Álló, háromszögű a címerpajzs, zöld mezejében aranyszegélyű szívpajzs, melyet két oldalról 1-1, a szegélyből növekvő fektetett ezüst hársfalevél kísér.

Tovább olvasom

Kovácshida község

Baranya vármegye

A címer csücskös talpú pajzs, aranykontúrral. A pajzson felirat: KOVÁCSHIDA, melyet vékony fekete kontúr vesz körül. A szöveg követi a pajzson lévő vágás ívét.

Tovább olvasom

Kovácsvágás község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A címerpajzs csücskös talpú és kék mázú. A pajzs nem osztott, egy címerkép díszíti.

Tovább olvasom

Kővágóörs község

Veszprém vármegye

A címer csücskös talpú állópajzs, kék mezejében jobbra forduló, ágaskodó ezüstoroszlán, jobb első lábában görbe ezüstkard.

Tovább olvasom

Kővágószőlős község

Baranya vármegye

A címeren csücskös talpú bordó tárcsapajzsban alul aranyszínű lebegő fektetett csoroszlya, fölötte aranyszínű átkötött kéve és ekevas, közte négyágú aranyszínű csillag.

Tovább olvasom

Kővágótöttös község

Baranya vármegye

A címeren csücskös talpú bordó tárcsapajzsban alul aranyszínű szőlőfürt, két oldalt aranyszínű szőlőlevéllel, fölötte lebegő aranyszínű ekevas.

Tovább olvasom

Kövegy község

Csongrád-Csanád vármegye

Kövegy község címere függőleges helyzetű, csücskös talpú pajzs. Négyelt (egyszer vágott, ill. hasított), szegélye fekete. A pajzsmező borításai: az 1. negyed kék, a 2. és a 3. negyed sárga, a 4.

Tovább olvasom

Kozárd község

Nógrád vármegye

A címer csúcsos talpú tárcsapajzs, fehér mezejében zöld hármas hegy. A jobb oldali völgyben egy sárga falú, piros, csúcsos tetejű harangtorony áll kereszttel a tetején.

Tovább olvasom

Kozármisleny község

Baranya vármegye

A címer álló, csúcsaiban csapott, csücskös talpú reneszánsz pajzs, melyet a pajzsfőből kiinduló, jobbra és balra haladó, két diagonális ív három mezőre oszt.

Tovább olvasom

Kozmadombja község

Zala vármegye

A címer csücskös talpú, szimmetrikus, a pajzs alsó harmadában hármas íves vonallal vágott pajzs, melynek kék alapmázú felső mezejében kezében szablyát tartó griffmadár, felette két tölgyfaág, egy-e

Tovább olvasom

Krasznokvajda község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, háromszögű a pajzs, kék mezejében hármas zöld halom, két szélsőjén ágaskodó, jobbra fordult, ezüsttel fegyverzett aranygriff.

Tovább olvasom

Kübekháza község

Csongrád-Csanád vármegye

Címere: álló, ívelt vonalú háromszögtalpú pajzs, amely kékkel, arannyal és vörössel vágott. A pajzsfő kék mezejében három, nyelével lefelé forduló arany dohánylevél lebeg.

Tovább olvasom

Kulcs község

Fejér vármegye

A címer arannyal keretelt háromszögű kék pajzsban díszített aranykulcs. A pajzsfő két szélén ívelt oldalú latin aranykereszt.

Tovább olvasom

Külsősárd község

Zala vármegye

A pajzslábban ezüstmezőben elhelyezett vörös rózsa a 'legyőzött' Esterházy-címer motívuma, és utal arra, hogy a pajzs felső részében, kék mezőben elhelyezett 3 aranynyilat tartó páncélos kar, azaz

Tovább olvasom

Külsővat község

Veszprém vármegye

A címer egyenes állású, kerektalpú pajzs, kék mezejében nyolcszor jobb haránt barázdált zöld szántóföld halmából arany búzakalász nő ki.

Tovább olvasom

Kunadacs község

Bács-Kiskun vármegye

Álló háromszögű a pajzs, felső részének kék mezejében aranyfonálból képzett a kunkötést idéző hurok, melynek két szára a pajzsszélekből tűnik elő.

Tovább olvasom

Kunágota község

Békés vármegye

Kunágota község címere feketével keretezett úgynevezett csücskös talpú pajzs. Pajzsmező kék színű. Kék szín: a végtelenség színe, valamint Békés megyéhez való tartozást is jelenti.

Tovább olvasom

Kunbaja község

Bács-Kiskun vármegye

Kunbaja címere: csúcsaiban csapott, csücskös talpú reneszánsz pajzs, kék mezejében két, részben takarásban levő bíborszínű márványoszlop között (melyekre jobbról balra, ill.

Tovább olvasom

Kunbaracs község

Bács-Kiskun vármegye

A címer leírása:

Pajzs

Tovább olvasom

Kuncsorba község

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Az önkormányzat címere: álló, középen hasított, baloldalt enyhe domború íven vágott aszimmetrikus tárcsapajzs. A pajzs jobb oldali felső csúcsa haránt irányba letört.

Tovább olvasom

Kunfehértó község

Bács-Kiskun vármegye

Ezüstverettel keretezett, álló, ezüst hullámvonallal felében vágott a tárcsapajzs.

Tovább olvasom

Küngös község

Veszprém vármegye

A község címere egy háromszögletű, ún. gótikus pajzs, mely két részre osztott, felső része égszínkék, az alsó része hullámzó domborzatú arany.

Tovább olvasom

Kunhegyes város

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Kunhegyes régi település Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Tisza bal partja közelében, a Kokot-ér partján.

Tovább olvasom

Kunmadaras nagyközség

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Álló, hegyes talpú a pajzs, kék mezejében zöld dombon jobbra fordulva álló, vörös vértezetű, felemelt szárnyú ezüstdaru, felemelt jobbjában aranygolyót tart, lábainál két oldalt kinövő, a pajzs szé

Tovább olvasom

Kunpeszér község

Bács-Kiskun vármegye

A címer tarsoly alakú, a kun lovasok oldalán lévő tarsolyra emlékeztet, alapszíne kék. A kék szín a kunok egyik jellegzetes színe.

Tovább olvasom

Kunszállás község

Bács-Kiskun vármegye

Az álló, kerek talpú címerpajzsban kék pajzsláb, benne ezüst "zászlós bárány" (Agnus Dei) lebeg.

Tovább olvasom

Kunszentmárton város

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

A város névadó szentjét ábrázoló, úgynevezett névcímer archaikus kivitelezésű pajzson kék színű háttérből kiemelkedve jeleníti meg az ezüstlovon ülő, lovagi páncélt viselő ifjú Szent Mártont, aki k

Tovább olvasom

Kunszentmiklós város

Bács-Kiskun vármegye

Címere kerekített háromszögű, vágott pajzs, egyes mezejében két, keresztbetett, fekete szablya, alatta két fekete, csövével haránt, illetve bal haránt irányban lefelé helyezett, egymást keresztező

Tovább olvasom

Kunsziget község

Győr-Moson-Sopron vármegye

Hasított tárcsapajzs, hullámos ezüstpólyával vágott jobb oldalának felső kék mezejében arany hajómalom fekete lapátkerékkel. Alsó mezeje vörössel és ezüsttel ötször vágott.

Tovább olvasom

Kup község

Veszprém vármegye

Az Önkormányzat címere: kék doborpajzs, melynek felső éle középtől jobbra, valamint balra kissé ívelt, a címerderékon ezüstszínű pólya szeli át.

Tovább olvasom

Kurd község

Tolna vármegye

A címer: pajzs alakú, három részre tagolt. Szemből nézve a bal felső negyed vörös színű, búzakalászokkal. A szín hagyományos magyaros tónusú, a kalászok a kiváló gabonatermő településre utalnak.

Tovább olvasom