Győr-Moson-Sopron vármegye

Ívelttalpú háromszögű pajzs, zölddel, vörössel, ezüsttel, zölddel negyedelt. A pajzs első zöld mezejében, egymással keresztezett három arany búzaszál lebeg, két arany levéllel. A pajzs második vörös mezeje ezüsttel hétszer vágott, harmadik ezüst mezeje kékkel hétszer vágott. Negyedik zöld mezejében három lebegő, arany bugájú és levelű sás. A pajzs fölé fekete betűkkel GYŐRÚJFALU felirat van írva.

A pajzs felső részének első mezejében aranyló búzaszálak a régmúltra emlékeztetnek, ahol a földdé, a paraszti gazdálkodásé volt a főszerep. A második mezőben az Árpád-ház családi címere, a vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező jelenik meg, utalva a község korai eredetére. A pajzs alsó részének első mezeje ezüsttel és kékkel ugyancsak hétszer vágott, ez a mesteralak a Duna folyó jelképe. A negyedik mezőben látható nádszálak, melyek a község régi címeres pecsétjében is megtalálhatók, azt az értékes természeti környezetet szimbolizálják, melyben a település elhelyezkedik.