Baranya vármegye

Álló, csücskös talpú pajzs kék mezejében zöld pajzsláb, a pajzsláb vágásvonalában vízszintes ezüst hullámpólyával. A pajzsmezőben a pajzsláb zöldjén álló - a hullámpólyát részben takaró -, szembe fordult, bajuszos férfialak természetes színében. Fehér inge felett gombos fekete kiskabátban, fekete nadrágban és csizmában; fején fekete kalap. Felemelt jobbjában arany szőlőfürtöt egy levéllel, felemelt baljában arany aratósarlót és három arany búzakalászt tart.

A címerpajzs alatt lebegő, fecskefarok-végződésű, íves aranyszalagon feketével a nagybetűs településnév: GÖRCSÖNYDOBOKA.

A falun keresztül folyik a történelmi nevezetességű Csele patak, s a vidéket még több vízfolyás is gazdagítja, erre utal az ezüst hullámpólya a pajzson. Korábban a faluban négy vízimalom is működött.

A szőlő, mint a keresztény hit szimbóluma és Krisztus jelképe, az evangéliumi kezdetektől ismert motívum. A szőlőfürt és a búzakalász együtt az oltáriszentség (a bor és kenyér, Krisztus vére és teste) jelképe. A szőlő, mint minden évben újra kihajtó növény, újjászületés-szimbólum is egyben. Az aratósarló mellett három kalászt találunk. Nem véletlen a hármas szám sem. A három az egyik legfontosabb szakrális szám. Azt jelképezi, hogy Ég és Föld találkozásából létrejött az Ember, s ezzel teljessé lett az isteni megnyilvánulás. A három ezért a totalitást, az isteni rendet, a tökéletességet, a világmindenség rendjét, a világ hármas osztottságát jelképezi. Az emberi élet is ehhez a számhoz kapcsolódik: két emberből lesz a harmadik. A legfontosabb hármasok: múlt-jelen-jövő, Szentháromság, a 3 bibliai pátriárka, a 3 isteni erény, Krisztus mint Király-Pap-Próféta, 3 király Betlehemben stb. A mítoszoknak, mágikus népi eljárásoknak, meséknek is alapszáma a három: így van 3 árva testvér, 3 élet, 3 próba, 3 kívánság, s a köznyelvben is 3 a magyar igazság. Mindezekről is szól tehát a három búzakalász.

A pajzsokon megjelenő színek szimbolikus jelentéstartalma a következő:

Fémek:

arany (Nap): értelem, ész, tekintély, hit, erény, erkölcsösség;

ezüst (Hold): bölcsesség, tisztaság, ártatlanság, szemérmesség.

Színek:

vörös (Mars): hazaszeretet, önfeláldozás, tenni akarás, nagylelkűség;

kék (Jupiter): elvhűség, állhatatosság, bizalom, ellenálló-képesség;

zöld (Vénusz): szabadság, szeretet, remény, boldogság, szépség, egészség.