Dorog város

Címere álló, ívelt háromszögtalpú, négyelt barokk pajzs (felső éle stilizált kosfő vonalú). Első, vörös mezejében egyszer csavart ezüst függesztőszíjon ezüst postakürt lebeg. A második és harmadik arany mezőket két-két vörös pólya tagolja. A negyedik, fekete mezőben ezüst fejtőkalapács és bányászcsákány keresztezi egymást.

A címer fölött négyszer hajtott vörös szalagon a "DOROG" felirat olvasható. A szalag mindkét oldalon mélyen vágott, a vágott szálak oldalanként lazán fonatoltak, egyik szálvég a fölirat mellé, a másik a címertalp alá csavarodik.

A vörös mező színe az életet, az élni akarást az újrakezdések bátorságát fejezi ki, a postakürt pedig azt szimbolizálja, hogy ősi nyomvonalakon erre haladt már az Aquincumot Noricummal összekötő fontos római hadiút is, amelyet még a középkorban is használtak, a XVIII. század elején megszervezett postakocsizásnak pedig a Buda-Bécs közötti útszakaszon jelentős állomása lett, melynek fogadójában számos jeles személyiség (Kazinczy Ferenc, Széchenyi István, Wesselényi Ferenc) szállt meg.

A második és a harmadik mező aranya fémjelzi a vidék gazdagságát, jó termőföldjét, szőlőit, erdőit, ásványkincseit. A vörös pólyák az Árpádok címeréből átemelve a magyar régmúltat idézik, ugyanis Dorog királynéi birtok volt, s a vörös - a tűz színe - arra is rávilágít, hogy szakács-szolgáltatásokkal tartoztak az udvarnak. (Első okleveles említése 1181-ből való.) A négy pólya utalhat Dorogot a XVII. század végétől benépesítő etnikumokra: a magyarra, németre, cseh és morvára, valamint a Temesi Bánságból érkezett bányászokra. De céloz arra is, hogy a város az élet nagy területein, a munkában, a kultúrateremtésben és megőrzésben, a tudományban és a sport terén egyaránt komoly eredményeket mutathat fel: zenei életünk számos nagysága innen indult, képző- és iparművészei országszerte ismertté tették a nevét, botanikusait, geológusait, néprajzosait, helytörténészeit, építészeit, bányamérnökeit jegyzi a szakma, sportolói pedig világhírnévnek örvendenek.

A fekete mező emlékezetbe idézi a település történetének szomorú napjait is: azt, hogy a török időkben elpusztult, s másfél évszázadig (1542-1694 között) lakatlanul állt, hogy a nagy világégésekben sok száz polgára vált hősi halottá, ezrek otthontalan földönfutóvá, s a termelés is megkövetelte a maga áldozatait. Egyben kiemeli azt a tényt is, hogy itt született meg a toleranciára, a megbékélésre felhívó "Dorogi Nyilatkozat", melynek emlékművet is állítottak.

Jelképezi a fekete szín a vidék szénmezőit is, amelyek kitermelése a XIX. század első felében indult, az első bányaszerződés 1845-ből maradt fenn. A századfordulón éppen a bányászat révén óriási volt a fellendülés, megoldódott a szén vasúton, sőt hajón történő szállítása is. Egész bányászkolónia keletkezett templommal, munkásotthonnal, iskolával és óvodával, kaszinóval és kórházzal, zenekarral és sportkörökkel. Mindezt a fekete mezőbe helyezett bányászszerszámok hangsúlyozzák.

A pajzs barokkos jellege érzékelteti, hogy a település a barokk korban támadt fel, települt újra, temploma is, melyet 1767 és 1775 között emeltek, e stílus jegyeit viseli. A felfelé törő pajzsél azt a rohamos fejlődést mutatja be, amellyel rövid három évszázad alatt puszta településből, városi rangig (1984) emelkedett.