Hajdú-Bihar vármegye
Darvas község címere pajzs alakú fekete szegéllyel, a pajzs mező alapszíne vörös. A pajzsmező alsó részében nemzetiszínű szalaggal összekötött két sötétzöld színű babérágon álló, jobbra forduló ezüst színű daru, mely felemelt jobb lábában egy arany követ tart.
A helység határa hajdan nagy részben mocsárból állt, s mint ilyen, vízimadarak tanyája volt. Vizes helyet szeret a daru is, s így bátran hihetjük a hagyomány után, hogy a határ azon részében, ahol a helységet telepítették, a Sárrét említett madarainak volt kedvenc tartózkodási helyük, melyet a lakosság daruállásnak, majd rövidítve Darvasnak nevezett.
Darvason egykor Daru család is létezett, s így nem volna lehetetlen, hogy a helység e család nevétől kölcsönözte nevét, azonban ez nagyon kétes, mert semmi adatunk nincs rá, hogy e család itt valaha jelentékeny birtokos lett volna. Mindenesetre írásos bizonyítékok vannak, amely szerint 1396-ban e község már létezett, mint Csáky vagyon.
A hagyomány szerint 1732. évi összeírásban Baranyi Miklós tulajdonában volt. 1851-ben Fényes Elek magyar-oláh faluként említi meg, statisztikai művében. A darvasi pecsét körirata " Darvas pecsétje 1855", - a címer rajta egy daru.