Komárom-Esztergom vármegye
A reneszánsz pajzs kékkel és vörössel bal haránt osztott mezejének alján hármas zöld halom, felette jobbról arany gabonakéve vörös rózsákkal teletűzdelve. Balról ezüstcsoroszlya és ekevas látható. Fent középen aranyharang. A pajzs alatt ezüstszegélyű vörös szalagban aranybetűkkel "DÁG" felirat. A címerpajzsban szereplő jelképek közül a gabonakéve, az ekevas és a csoroszlya a mezőgazdasági termelésre, a gazdálkodásra utal. A gabonakéve egyben az összefogás szimbóluma is. A harang utal a Dág határában kiszántott, jelenleg Magyarország legrégibb (1200 körüli) harangjára, valamint egyházi hagyományaira. A hármashalom a község övezte dombok: Károly-hegy, Öreg (Templom)-hegy, Ló-hegy.
A zöld szín a mezőgazdálkodás, a természet zöld színe, valamint a reménység, a jobb iránti reménykedés színe is. A kék szín az égbolt kékje, valamint a béke színe, a békés munkálkodás kékje. A piros szín az elmúlt századok áldozataira, szenvedésére, áldozatvállalására utal. A három szín: piros, kék, zöld egyben a három itt élő nemzetiségre (német, szlovák, magyar) is utal.