Komárom-Esztergom vármegye
Csém község Komárom megye települése, amely igen nagy régiségre tekint vissza.
Csém címere: csúcsaiban csapott, csücskös talpú reneszánsz pajzs kék mezejét jobb-haránt ezüst pólya tagolja. A bal felső mezőben lebegve arany kehely (calix minor) látszik, csészéjén (cuppa) széles ajakkoszorúval (labia), gombján (nodus) két rubinkő között rubin (vörös) kereszt található. Jobb alsó mezejében háromlábú -- 9-10. századot felidéző -- arany ivócsanak lebeg, ajakrésze (labia) futókutya-motívumot mintáz, virág ornamentikájú sörénnyel.
A pajzs felső élére természetes színű, arany rostázatú, vörös bélésű tornasisak van helyezve, rajta háromágú, vörös és kék ékkövekkel díszített, arany leveles koronával, nyakában arany medalionnal.
A foszlányok jobbról: vörös és arany; balról: kék és ezüst.
Csém címere beszélő címer (tessera loquens), amennyiben a település ezer esztendős múltját idézi.
A helység neve a nyelvtudomány óvatos képviselői szerint ismeretlen eredetű. Valószínű azonban, hogy a honfoglalást megelőző kor avaroszláv vagy pannonszláv (ÖEÍ) szavára vezethető vissza, amelyben a cs hanghelyettesítéssel került a c helyébe, jelentése pedig "a termés kinyerése" (cséplés, préselés) lehetett. (A magyar csép szó is ugyanezen tőre vezethető vissza.) A helység névadója tehát egy Csén vagy Csém nevű személy lehetett. Az ilyen nevű emberek a latin dokumentumokban többnyire, nevüket igazolva "pulsatores" (cséplő, harangozó) foglalkozásúak. Feltehető tehát, hogy az e tájon élők már a honfoglalás idején is szőlészettel, borászattal foglalkoztak, melynek meglétét Szent István igazolja az 1001 őszén kiadott pannonhalmi adománylevelében. (Ennek a kornak állít emléket az arany ivócsanak.)
Később, 1200 körül és azt követően okleveles adatok erősítik meg, hogy az esztergomi érsek pohárnokai (pincernarii) éltek itt, sőt a szomszédos (azóta eltűnt települést) Vatacsanaknak hívták. Csémi illetőségű személyekkel számos Mohács előtti történeti forrásban találkozhatunk. (Erre az időszakra utal a rubin kereszttel ékesített kehely.)
A település a török időkben elenyészni látszik, de számos reá utaló elnevezés (Csémipuszta, Csémicsárda, Csémihegy stb.) bizonyítja, hogy teljesen soha el nem néptelenedett. Újjáéledésével pedig az ősi --immár ezredéves-- szőlőművelés és bortermelés töretlenül virul napjainkig. (Ezt a töretlenséget szimbolizálja a jobb-haránt pólya.)
A címerpajzsra helyezett sisak azok emlékét idézi, akik e területről származva (vagy éppen e területen) haltak hősi halált az elmúlt ezer esztendőben. A sisakkorona pedig a település autonómiájának kifejezője.