Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A pajzs központi motívuma egy szívből kihajló hármas makkág. Színe: arany. A motívum az 1739-ből származó aranyosi pecséten található, amely a jezsuitáktól ered, ennek megfelelő szimbólum tartalommal. Jelenti továbbá a szeretetből fakadó értékeket, állandóságot.

A szív alatt helyezkedik el egy hullámos vonalból növekvő ezüstszínű kehely: A reformációt jelképezi, és a szívmotívummal harmóniában a régi vallási ellentétek megszűnését, valamint a községi református templomban megtalálható 1700-as évekbeli úrvacsorai kelyhet. Ennek következtében kapcsolatba hozható a községre hagyományosan jellemző szőlőtermeléssel.

A pajzs alsó részét megosztó fonal jelenti a községet átszelő Kulcsár vagy Aranyos-patakot. Színe a kehellyel azonosan ezüst.

Az ezüstfonal felett két, alatta egy hétágú csillag található. A motívum Bükk István címeréből származik, aki 1900 körül volt a falu bírája és egyrészt az ő nevéből származik a BÜKK szó a község elnevezésében. Az aranyszín jelképezi még a patakban található aranyat, illetve az aranymosást.

A pajzs alapszíne felül kék, alul zöld. A színek a fent említett Bükk család címeréből származnak, egyben jelentik a zöld mezőt és a tiszta égboltot.

A fejdísz aranyszínű koronából ágaskodó fehér ló. A községben leginkább élő mondának állít emléket, amely IV. Béla Muhi csatából való megmenekülésével kapcsolatos.

A motívum a Fáy család címeréből való. A mondával kapcsolatos helynevek: Fáy-rész, Gomb-szőlő. A fehér ló jelképezi a községben hagyományos lótenyésztést.

A foszladék mindkét irányban arany-zöld színű. A motívum a Splényi család címeréből származik, akik által lett honosított földbirtokos Guyon Richárd, az 1848-as szabadságharc tábornoka is, aki a községben rendelkezett háztulajdonnal.

Az alsó feliraton: BÜKKARANYOS. Első feljegyzés a településről 1275-ből származik. 1350-ben a település Aranyos néven szerepel. 1905-től a település neve Bükkaranyos.