Címere álló, halfarkú reneszánsz pajzs, aranymezejének zöld udvarán balról jobbra haladva egy fekete kalapos, kék inges, vörös nadrágos, fekete csizmás, illetve egy fekete kalapot, vörös inget, kék kötényt és fekete csizmát viselő férfi a vállukon átvetett rúdon emberfej nagyságú, kék szemekből álló, embernyi két zöld levél között fekete kacsot nővesztő óriási szőlőfürtöt visz.

A pajzs felső élén vörös bélésű, aranyszegélyű és rostázatú ezüstsisak található, nyakában aranyszalagon aranymedállal. A sisakon rubinokkal és zafírokkal ékes ötágú (három levél között két csonkon egy-egy zafír) aranyos korona díszlik. A sisakdísz: két aranyló búzakalász között balról benyúló, vörös mundért viselő, vágott jobb kar ezüstszablyát tart.

A foszlányok: jobbról kék és ezüst, balról zöld és ezüstszínűek.

A pajzs aranya azt az anyagi és szellemi gazdagságot fejezi ki, amelyet a település képviselt és képvisel. A zöld mező a viruló mezőgazdaságot szimbolizálja, de utal a virágzó külkapcsolatokra és az élő identitástudat jelzője is.

A címerkép a község 1808. évi pecsétjéről származik: biblikus történetet idéz. Jozsue kémei Hebron vidékén Eskol (szőlőfürt) völgyéből, hogy bizonyítsák a föld termékenységét "egy szőlővesszőt vágtak fürtjével együtt, és ezt két férfiú egy boton cipelte" táborukba (Nm 13, 23-24). A vallásosság és a kiemelkedő szőlőkultúra mellett talán az is hozzájárult e címerkép kialakulásához, hogy a környéken német szokás szerint "hevenget" készítenek, azaz hosszú botra akasztják, hogy sérülésmentesen szállíthassák a tartósításra szánt fürtöket. Egy-egy heveng alakra is, szállítása módjára vonatkozóan is nagyon hasonlít a biblikus képre. Természetesen a helyi borászat és szőlőművelés magas színvonala, a pincészet és palackozás, a szíves vendéglátás szintén kifejeződik ebben a jelképben.

Az óriási fürtöt cipelő két, a ma domináns két etnikumot, a németet (kötényben) és a magyart jeleníti meg, a dús aranyozás, amely az ikonok színvilágát idézi, az egykor és ma is a településen élő szlávságra utal. A "német" megjelenítése a képen a rendszeresen tartott "pénteki bornap" jelentőségét hangsúlyozza.

A sisak emléket állít a település hősi halottainak és háborús áldozatainak, a reá helyezett korona a nagyközség önigazgatását fejezi ki. A gabona a mindennapi kenyér" biztonságát és nyugalmát szemlélteti, egyben azt is (amit a fegyveres kar mutat), hogy ezért nap mint nap meg kell küzdeni. A veres szablyás kéz egyben felidézi a múltat: az 1687-es török feletti diadalt is.

Az ezüstsisakot mintegy menyasszonyi fátyolként közrefogó ezüstfoszlányok kifejezik, hogy a település első emlékében női birtokos is szerepel, s ez által a hölgyek, anyák iránti megbecsülést és tiszteletet is sugalmazzák.