Tolna címere álló, a pajzstalpban kékkel és zölddel vágott pajzs. Kék mezejében a pajzsfő cölöphelyén ezüst máltai kereszt lebeg, alatta jobbról és balról egy-egy ezüst, kváderkövekből emelt kapubástya nyitott kapuja felett ablakkal és hármas tagolású védőpárkányzattal fog közre egy ezüst egyszintes, egyablakú, félköríves kupulájú építményt, mely felett (a bástyák ablakainak magasságában) ezüst, nyolcágú betlehemi csillag ragyog. A zöld mező közepén habos ezüstpólya fut. A város XVIII. századi pecsétjén ez a kép található.

A város címere felidézi ezer esztendős múltját. A vártorony vagy bástya jelképezi, hogy a XI. században már említik Tolnavar néven, várát (castrum) pedig a XVII. század végéig (mígnem az elvonuló török fel nem égette), gyakran említik a források.

Birtoklása megoszlott: volt királyi, királynéi része, országos méltóságok (Marcaliak) és az egyház részére (tihanyi apát, fehérvári prépost) juttatott része.

A másik bástya emléket állít a település hőseinek, akik a tatárok pusztításai, a török idők végvári harcai közepette elestek. Utal a szabadságküzdelmekben való részvételre: a Rákóczi-szabadságharc idején magyar lakossága csaknem teljesen elpusztult vagy elmenekült, a két világháborúban pedig talán az ezret is eléri a hősök és áldozatok száma.

A középső, kupolás építmény magát a várost jelképezheti, amely kezdeti villa, illetve possessio volta után 1424-ben már bizonyosan mezővárosi jogállású (oppidum), amelyben megyegyűlések sorát tartották a XIV. században (1347, 1350 stb.), a XV. században pedig országgyűlések színhelye is (1463, 1466, 1501). Itt tartotta utolsó gyülekezési állomását 1526-ban a II. Lajos királlyal a török ellen felvonuló magyar sereg.

A betlehemi csillag idézi Tolna hitéletét. A XI. századtól már főesperesi székhely és bizonyosan templomos hely, plébánosa a XIV. században jelentős summát fizet pápai tizedként. A máltai kereszt azt jelzi, hogy a város történetének közel kétszáz évéről (1270-1469) a székesfehérvári keresztes konventnek a török időket is átvészelő levéltára őrizte meg a legtöbb dokumentumot, amelyekből a hajdani lakosság hétköznapjai, élete gyakran személyekre lebontva is rekonstruálható.

A zöld mező a jelentős megélhetési forrást nyújtó mezőgazdasági termelésre hívja fel a figyelmet. A habos ezüstpólya a Dunát szimbolizálja, amelyen itt már a római időkben átkelőhely volt. A Duna évezredeken át volt éltető eleme a településnek mint fontos szállítóút, amely mellett fontos hadiút és védelmi vonal húzódott. Kenyeret adott hajósoknak, halászoknak, hajóácsoknak, vízimolnároknak és sok szegény embernek, mígnem a múlt század közepén a tolnai nagy kanyarulatot át nem vágták, s 1894-ben pedig véglegesen holtággá nem változtatták a vízszabályozók az itt folyó vizet.