Címer típus
Leírás

Címere álló, ívelt háromszögtalpú vágott pajzs. Felső részén kék mezőben ezüstmázas erődítmény látható. Alsó részén vörös mezőben régies ezüst bányászlámpa.

A terület már a bronzkorban lakott volt. Virágkorát az i.sz. IV. században élte. Ekkor épült a mai település délnyugati határában lévő katonai tábor. Ezt szimbolizálja a felső mező erődítmény ábrázolása. A castellum szabályos négyszög alaprajzú, a sarkokon tornyok álltak. A mező kék színe a katonai tábor földrajzi fekvésére utal, a közeli Duna a római korban egyben országhatár, itt haladt az Aquincum felé vezető, védelmi szempontból fontos limes.

Kép
Tokodaltáró község