Címer típus
Leírás

A címer lekerekített, hegyes végű háromszögű címerpajzs 4 részre osztott címermezőkkel.

1) A rómaiakat és az általuk alapított QUADRIBURG települést egy vörös lánggal égő aranyszínezésű római mécses ábrázolja. A mécses fogóját az ókeresztény ábrázolásokban gyakran használt KRISZTUS-monogram díszíti, amely egyúttal a helyi lakosság túlnyomó részének római katolikus vallását is szimbolizálja. A mécses égő lángja a község folytonos megújulását és élni akarását fejezi ki. Az ábrázolt mécses a címerpajzs jobb felső mezőjében égszínkék háttérben látható.

2) A címerpajzs bal felső mezőjében a község nevének 1181-es első említésére utalóan az Árpád-házi királyok címerére emlékeztető, vörössel és ezüsttel ötször vágott címerkép.

3) A jobb első címermezőben a közel két évszázados bányászkodásra utalóan a hagyományos "bányász-színek" és ábrázolások szerepelnek. Vörös mezőben a feketén megjelenített "bányászjelvény": az ék és a kalapács láthatók.

4) A bal alsó címermezőben ugyancsak égszínkék mezőben egy aranyszínezetű búzakalász szerepel. Ez az ősi jelkép a múltban és a mában folytatott mezőgazdasági tevékenységet, valamint az örök életet és a település történelmi folyamatosságát óhajtja kifejezni.

A címerpajzs címermezőinek égszínkék, vörös és ezüstszínezése a községben jelentős számban élő szlovákságra és az 1946-ban Szlovákiába áttelepült rokonaikra utalnak.

A címerpajzs kiegészítő eleme a pajzs fölé helyezett ötágú leveles aranykorona és a pajzs alatti kék szalagdíszítés a község nevének, az 1181-es első írásos említésével és az 1997-es felavatás aranybetűs felirataival.

Az ötágú aranykorona sem méltóságot, sem rangot nem jelképez. Kizárólagosan díszítő szerepe van.

Kép
Sárisáp község