Címere álló, csücskös talpú pajzs, aranymezejének kék udvarán aranygombos kék ruhát és fekete kalapot viselő, fekete bajszú révész vörös bárka tatján növekvően állva vörös lapáttal jobbra evez. A bárka közepéből óriási vörös szőlővessző hajt ki, melyet középütt két zöld levél díszít; jobbra kettő, balra pedig egy hatalmas szőlőfürt terem rajta.

A címer a település nevét idézi. Kikötőrévét később keletkezett oklevelek szerint a XI-XII. századtól használták, bár első említése 1330-ból származik. A rév az 1548-as török pusztításig üzemelt, majd török uralom után 1752-ben újraindították a rendesi Bárány család tagjai. Egy 1796-ban bekövetkezett baleset után az addig használt kötött hajók helyett dereglyéket alkalmaztak, majd 1912-ben megépült a község modern kikötője.

A szőlőművelés kezdetektől jellemző foglalkozási ág. A régészeti emlékek tanúsága szerint szőlőt művelő rómaiak laktak a környéken, s az első középkori említése pedig arról tanúskodik, hogy az itt élő nyolc családból hét a tihanyi apátság szőlőművese volt (1211). Szőlőkultúráját a 19. század végén filoxéra tette tönkre, de területén ma is sokan gondoznak kisebb-nagyobb szőlőskerteket. A keresztény szemléletben Krisztus egyik szimbóluma a burjánzó, bőven termő szőlővessző, s a vörös bor rá utaló áldozati ital. Az aranymező a bőség, gazdagság, hírnév megjelenítője a heraldikában, és Révfülöp esetében ez sokszorosan helytálló. A címer kékje nyilvánvalóan a Balatont idézi, de a nyugalom, békesség, vidámság színe is. A kék jelzi az üdülőhelyjelleget, a vízi élet gazdagságát, fürdőzés, strandolás, vitorlázás lehetőségeit, paradicsomi állapotát a horgászatnak és a vízi sportoknak, s mindannak, ami széppé, színessé és élvezetessé teheti az életet.