Önkormányzati címerek

Hajdúnánás város

Hajdú-Bihar vármegye

A címer hármas rétegzésű. Az égszínkék, ovális pajzson egy hajdú vitéz áll, aki vörös ruhát és sárga csizmát visel. Jobb kezében kivont szablyával, baljában pedig egy levágott török fejjel.

Tovább olvasom

Hajdúsámson város

Hajdú-Bihar vármegye

A homorú íven elhelyezett HAJDÚSÁMSON felirat fölött a kiegyensúlyozottságot sugalló, mérleg állapotot jelképező növényi folyondáron két szembeforduló, szintén növényi elemekkel díszített oroszlán

Tovább olvasom

Hajdúszoboszló város

Hajdú-Bihar vármegye

Bocskai István fejedelem 1606.

Tovább olvasom

Hajdúszovát község

Hajdú-Bihar vármegye

A címerkép: pajzs alakú, aranyszegéllyel, zöld mezejében felül HAJDÚSZOVÁT felirat, alatta heraldikailag a bal oldalán 5 aranysárga színű búzakalász, vele szemben bal lábán álló, jobb lábával követ

Tovább olvasom

Hajmás község

Somogy vármegye

Vörössel és kékkel hasított háromszögpajzsban alul makkokkal megrakott arany tölgyfaágból keretezett aranykorona, melyből egy jobbra fordult, egyfarkú aranyoroszlán nő ki, felemelt első lábaival ar

Tovább olvasom

Hajmáskér község

Veszprém vármegye

Hegyes talpú, vágott, felül hasított, keretezett a címerpajzs.

Tovább olvasom

Hajós nagyközség

Bács-Kiskun vármegye

Az település címere téglalap alapú, a téglalap alsó végén csúcsban végződik. A címer két végén domb, mindkét oldalán fenyőfával. A dombok között folyó, amelyen vitorlás hajó úszik.

Tovább olvasom

Halászi község

Győr-Moson-Sopron vármegye

A címerpajzs felső részében a település középkori, mezővárosi pecsétjének lenyomata látható.

Tovább olvasom

Halásztelek nagyközség

Pest vármegye

A címer álló, csücskös talpú, bal haránt vágott pajzs, melynek bal oldali mezője vörössel és ezüsttel hétszer vágott.

Tovább olvasom

Halimba község

Veszprém vármegye

Ívelt csúcsban végződő a pajzs, kétharmad részben osztva kettős ívelésű dombvonallal. Az alsó harmad vörös mezejében - amely a bauxitbányászatra utal - bányászjelvény fekete színnel.

Tovább olvasom

Halmaj község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, háromszögletű, vörös színű a katonai pajzs, két ezüstpólyával; a pajzsot egy csaknem teljes kört formázó aranyhal díszíti. A pajzs zöld színű halomra támaszkodik.

Tovább olvasom

Halogy község

Vas vármegye

A Rába folyót jelképező kék színű doborpajzsban két ezüsthal látszik. A felső a pajzs címertani bal-, az alsó a jobb oldalának irányába úszik.

Tovább olvasom

Hangács község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, háromszögletű, zöld katonai pajzs a címer, melyben heraldikailag jobbra forduló három arany búzakalász tartó arany férfikar lebeg.

Tovább olvasom

Hangony község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, háromszögletű, kékkel és ezüsttel hasított katonai pajzs a címer, amelynek alapját zöld hármashalom foglalja el; a jobb oldali, kék mezőben ezüstcsoroszlya, búzaszál és ekevas, a bal oldali,

Tovább olvasom

Hantos község

Fejér vármegye

Hantos címere álló, csücskös talpú pajzs, mely a pajzsfő és a pajzsderék magasságában vörössel és kékkel vágott.

Tovább olvasom

Harasztifalu község

Vas vármegye

Harasztifalu község címere: a fehér és kék színű osztott domborpajzsban elhelyezkedő fehér színű piros tetejű templom; ezt alulról, balról tölgyfalevél, jobbról búzakalász határolja, stilizált tölg

Tovább olvasom

Harc község

Tolna vármegye

Harc község címere ívelt, hegyes talpú negyedes pajzs alapra épül, amelyet egy hasítás és egy vágás oszt négyfelé. A címer színe kék és arany.

Tovább olvasom

Harka község

Győr-Moson-Sopron vármegye

Harka község címere piros színű csúcsívű pajzs, arany szegéllyel. Benne látható a község 2 templomának tornya, a harkai domb, búzakéve és szőlőfürt.

Tovább olvasom

Harkakötöny község

Bács-Kiskun vármegye

A település címere Kötöny horkát jeleníti meg. A korabeli ábrázolásokon a kunokat a legtöbb esetben lovon ábrázolták hátrafelé nyilazva. (Lásd: Szent László-legenda kun ábrázolásai.). A XVIII.

Tovább olvasom

Harkány város

Baranya vármegye

A mélyből feltörő forrás, illetve a botra tekeredő aranykígyó a gyógyvizet jelképezi.

Tovább olvasom

Háromhuta község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Háromhuta címerének megtervezéséhez a településnév adata a kiindulópontot, mivel ez lehetőséget adott arra, hogy a községnek különleges, úgynevezett beszélő-, illetve névcímere születhessen.

Tovább olvasom

Harsány község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Címere kerektalpú pajzs kék mezejében a pajzsfőben könyökben meghajlított, szőlőfürtöt tartó levágott kar lebeg.

Tovább olvasom

Harta nagyközség

Bács-Kiskun vármegye

Harta nagyközség címere zöld színű pajzsban helyezkedik el, a pajzsot középen kereszt irányban hullámvonalban ezüstszínű csík szeli át.

Tovább olvasom

Hatvan város

Heves vármegye

Álló csücskös talpú a pajzs, kék mezejében, jobbra forduló, jobbra néző, vörössel fegyverzett aranyoroszlán dúsbojtú kettős farokkal lebegve lép jobbra.

Tovább olvasom

Hédervár község

Győr-Moson-Sopron vármegye

Címere egyszer középen vágott doborpajzs. Felső kék mezejében középen jobbra néző ezüstszínű ekevas, két oldalán aranyszínű, kifelé döntött búzakalásszal.

Tovább olvasom

Hedrehely község

Somogy vármegye

Az önkormányzat címere ívelt oldalú háromszögpajzs, kék mezejét hullámvonallal határolt ezüstfolyó szeli ketté.

Tovább olvasom

Hegyesd község

Veszprém vármegye

Kék háromszögű pajzsban zöld, szimmetrikusan meredekoldalú hegy, tetején hercegi koronával. Pajzstalpnál fehér falú kápolna, vörös toronysisakkal és vörös szélfogó tetővel.

Tovább olvasom

Hegyeshalom nagyközség

Győr-Moson-Sopron vármegye

Hegyeshalom község címere: vörös színű címerpajzsban zöld pázsiton (heraldikailag véve) jobbra fordult és csőrében ezüstpatkót tartó struccmadár.

Tovább olvasom

Hegyháthodász község

Vas vármegye

Hegyháthodász címere ún. "beszélő" címer, vagyis névcímer, mely címereket értékes címerként tart számon a heraldika.

Tovább olvasom

Hegyhátmaróc község

Baranya vármegye

Heraldikai leírás:

Tovább olvasom

Hegyhátsál község

Vas vármegye

A címeren sötétkék, aszimmetrikus tárcsapajzsban a címertani jobb oldal irányába lépő, mellső lábait ragadozásra nyújtó, nyelvét kiöltő, egyfarkú ezüstoroszlán látszik.

Tovább olvasom

Hegyhátszentpéter község

Vas vármegye

A címer leírása:

Hegyes végű, latin kereszttel négy mezőre osztott kék pajzs első mezejében fogyó félhold, a másodikban arany (sárga) napkorong lebeg.

Tovább olvasom

Hegykő község

Győr-Moson-Sopron vármegye

Hegykő mezővárost az 1262. évben említik először az írott források mint a heti vásárral rendelkező helységet. A település birtokosai a Kanizsai, majd a Nádasdy családok, a 17.

Tovább olvasom

Héhalom község

Nógrád vármegye

A község címere álló, három vízszintes vonallal egyenlő részre vágott, ékkövekkel díszített háromosztatú heraldkiai aranykoronával ékesített, alul lekerekített ún. bodorpajzs.

Tovább olvasom

Hejce község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A hagyományos háromszögű pajzson narancsszínű mezőben kék-zöld hármashalmon stilizált, bimbózó, barna-ezüst, közepén fekete mag-alakzat magasodik, csúcsán (a pajzsfő közepén) ezüst országalmával.

Tovább olvasom

Hejőbába község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Hejőbába község címere álló, háromszögletű ezüst katonai pajzs, melynek alsó harmada zöld színű vágással díszített.

Tovább olvasom

Hejőkeresztúr község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, háromszögletű, kék színű katonai pajzs, amelyet arany hullámpólya oszt két részre.

Tovább olvasom

Hejőkürt község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, csücskös talpú a pajzs, fenti része vörös színű, a pajzstalp alsó része zöld színű. A pajzs vörös mezejében egy barna, balra ugrató ló ezüstlovasával.

Tovább olvasom

Helesfa község

Baranya vármegye

Az önkormányzat címere: a pajzs a csücskös talpú pajzs és a tárcsapajzs ötvözött változata.

Tovább olvasom

Helvécia község

Bács-Kiskun vármegye

A község címere: csúcsos talpú, fehérrel-vörössel hasított pajzsban vörössel-fehérrel színváltó egy-egy hosszú szárú, kacsos szőlőfürt és szőlőlevél.

Tovább olvasom

Hencida község

Hajdú-Bihar vármegye

Kék színű a címerpajzs, alsó felében víz látható két, heraldikailag jobbra úszó hallal, melyek ezüstszínűek. Ez az elem nyilvánvalóan utalás a halban bővelkedő Berettyóra.

Tovább olvasom

Hencse község

Somogy vármegye

Kerek talpú kék pajzsban balról ezüst félholdtól kísért, zöld pajzslábon álló aranyzsinórzatú vörös ruhás, vörös bélésű fehér tollas fekete föveget viselő, fekete csizmás férfi, jobbjában három ara

Tovább olvasom

Herceghalom község

Pest vármegye

Az Önkormányzat címere: egy félkör alapú pajzs, alsó harmadában zöld színű hármasdomb, felette kék színű égben egy hercegi korona (Hercogshut) bíborbéléssel.

Tovább olvasom

Hercegkút község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Kerek talpú, tört fehér pajzsban lebegő kakas, csőrében arany szőlőfürtöt tart, felette egy szent alak, egyik kezében gyermek, másik kezében kereszt.

Tovább olvasom

Hercegszántó község

Bács-Kiskun vármegye

A címer: álló, háromszögletű pajzs kék mezőjében Szűz Mária aranypalástos alakja lebeg. Szűz Mária aranypalástjának bélése és cipője bíborpiros.

Tovább olvasom

Heréd község

Heves vármegye

A címer fő alakja egy aranyszínű sas, mely a honfoglaló magyarságnak is kedvelt jelképe, a szárnyaló szabadság, a többre, az igaz értékekre törekvés szimbóluma.

Tovább olvasom

Héreg község

Komárom-Esztergom vármegye

A címere pajzs alakú, a pajzs felső része homorú, felső két oldala csapott, alul csúcsos. A pajzsot középen függőlegesen álló búzakalász választja két egyenlő részre.

Tovább olvasom

Herend város

Veszprém vármegye

Az önkormányzat címere: fekete és arany keskeny szélű címerpajzson négyfelé osztott mező.

Tovább olvasom

Heresznye község

Somogy vármegye

Vágással két mezőre osztott a háromszögpajzs, felső vörös mezejében jobbról két aranymakkal megrakott háromlevelű arany tölgyfaágtól, balról két levél között függő arany szőlőfürttől kísért Szent I

Tovább olvasom

Hernád község

Pest vármegye

Hernád község címere kerek talpú negyedelt pajzs, melynek jobb felső negyedében vörös-ezüst Árpád-sáv, mint a nemzet színei, bal felső negyedében arany (sárga) alapon kék színű, kilenc lombú életfa

Tovább olvasom

Hernádbűd község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, csücskös talpú a pajzs, kék mezejében alul hármashalom, ennek zöld mezejében vízszintes ezüst hullámpólya. A halmok felett lebegő helyzetű nyílt sasszárny.

Tovább olvasom

Hernádcéce község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Hernádcéce címerének pajzsa csücskös talpú, ezt a pajzsformát a XV. században alkalmazták jellemzően. A pajzsban négy címerképet láthatunk.

Tovább olvasom

Hernádkak község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Hernádkak község címere álló, háromszögletű, kék színű katonai pajzs, amelyet középen arany hullámpólya oszt két részre.

Tovább olvasom

Hernádnémeti község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A régi hajdúvárosi múltra utaló címer olyan több évszázados jelkép, amelyet lényegében változatlan formában célszerű megújítani.

Tovább olvasom

Hernádszurdok község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A sisakdísz az első birtokos, az Aba nembeli Demeter nemzetségének címere, jelképe. Egyben a falut örökösként birtokló Keczer család 20. századig használt sisakdísze.

Tovább olvasom

Hernyék község

Zala vármegye

A címer pajzsa álló, csücskös talpú, szimmetrikus.

Tovább olvasom

Hetes község

Somogy vármegye

A címer: kerek talpú pajzs, vágással és felső mezőjének hasításával három részre osztva. Az első, zöld mezőben hét darab hatágú ezüstcsillag (körben hat, középen egy).

Tovább olvasom

Hetvehely község

Baranya vármegye

A magyar pajzson felül évszám: 1730-1990, amely a település német nemzetiségű lakosainak történelméhez fűződik. Középen kör alakban Hetvehely Der Gemein, alsó részén Hetvehely felirattal.

Tovább olvasom

Hetyefő község

Veszprém vármegye

Hetyefő község címere álló, háromszögű, vízszintes ezüst hullámpólyával vágott pajzs. A felső, vörös mezőben lebegő helyzetű arany apostoli kettőskereszt.

Tovább olvasom

Heves város

Heves vármegye

Heves ősidők óta fontos útvonalak kereszteződésében kialakult település, vár, majd vármegyeszékhely, mezőváros így címere közel ezeresztendős múltjának állít emléket.

Tovább olvasom

Hevesaranyos község

Heves vármegye

A község címerének egy régi, 1782-ben készült pecsétábrázolás adott támpontot.

Tovább olvasom

Hevesvezekény község

Zala vármegye

A címer álló, csücskös talpú tárcsapajzs, négy részre osztott.

Tovább olvasom

Hévíz város

Zala vármegye

Hévíz város címere kerek talpú, kékkel és ezüsttel vágott pajzs, kék mezőben jobbra forduló, előre lépő, vörös nyelvet öltő, mellső jobb mancsában kardot tartó kiterjesztett szárnyú, bojtos far

Tovább olvasom

Hévízgyörk község

Pest vármegye

A kék színű, csücskös talpú öregpajzson zöld színű boglárpajzs látható.

Tovább olvasom

Hidasnémeti község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Hidasnémeti község címere: vörössel és ezüsttel vágott csücskös talpú pajzs, vörös mezejében lebegő arany (a mezőgazdaságra emlékeztető) búzakalász és postakürt.

Tovább olvasom

Hidegkút község

Veszprém vármegye

Az önkormányzat címere: álló csücskös talpú pajzs, felső kék mezejében fehér (ezüst) kútház, tetején azonos színű kereszt, két oldalán zöld fenyőfa.

Tovább olvasom

Hidegség község

Győr-Moson-Sopron vármegye

Egyenes oldalú, álló, csücskös talpú a pajzs, zöld mezejében balra néző, lebegő ezüst ekevas, mellette jobbról és balról boruló leveles szőlőtő, kék fürtökkel.

Tovább olvasom

Hidvégardó község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, csücskös talpú, ívelt oldalú és tetejű, kék színű a katonai pajzs, alul ezüsthíddal; a híd fölött arany fa lebeg, a híd alatt pedig hegyével lefelé, élével kifelé fordított aranycsoroszlya és

Tovább olvasom

Himesháza község

Baranya vármegye

Himesháza címerének kialakítása, megjelenése, két régebbi a településnek Franz Wilhelm Nesselrode /1703-1732/ és Georg von Klimo /1751-1777/ pécsi püspökök által adományozott címerek összevonásából

Tovább olvasom

Himod község

Győr-Moson-Sopron vármegye

Az önkormányzat címere: egyenes oldalú, ívelt talpú, csücskös tetejű pajzs, hullámos ezüstpólya vágja ketté.

Tovább olvasom

Hódmezővásárhely város

Csongrád-Csanád vármegye

Hódmezővásárhely címere (több száz éve jelképe a városnak) alul csekély kihajlással csúcsban végződő egyenes pajzs, a címerpajzs mezője világoskék, melynek jobb felső részében tizennégy lángsugárra

Tovább olvasom

Hőgyész nagyközség

Tolna vármegye

A címerpajzs álló katonapajzs kék alapszínű, fekete kerettel. Benne zöld színű földhalom, melyből gyümölcsöző barna színű szőlőtőke emelkedik ki.

Tovább olvasom

Hollóháza község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

A címerpajzs alakválasztásánál a több évszázados múltat jelző, középkorra visszavezethető címeralak kapott hangsúlyt, jelezve ezzel a község több, mint 700 éves múltját.

Tovább olvasom

Homokbödöge község

Veszprém vármegye

Címere: álló, csücskös talpú pajzs, kék mezejének zöld udvarán kettősfarkú fegyverzett aranyoroszlán lép jobbra. Jobb mancsában ezüstszablyát emel a feje fölé.

Tovább olvasom

Homokkomárom község

Zala vármegye

A címerpajzs formája a 14. században divatba jött kerek talpú vagy doborpajzs, de az úgynevezett szívpajzshoz is hasonlítható. Oldalai enyhén íveltek, felső sarkai vágottak.

Tovább olvasom

Homokmégy község

Bács-Kiskun vármegye

A kerek talpú pajzs kék mezejében, zöld halmon, egymással szembeforduló két természetes színű gólya, csőrükben tekergő aranyszínű kígyóval.

Tovább olvasom

Homokszentgyörgy község

Somogy vármegye

Homokszentgyörgy község címere zölddel és aranydamaszkozással vágott, hegyben végződő címerpajzs.

Tovább olvasom

Homorúd község

Baranya vármegye

Vörössel és zölddel vágott háromszögpajzs felső, vörös mezejében két egymást keresztező főpapi arany pásztorbot között lebegő liliomos aranykorona.

Tovább olvasom

Homrogd község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, háromszögletű, zöld színű katonai pajzs, amelynek mezejében felül ezüstkulcs és szőlőfürt, alul ezüst ekevas-csoroszlya lebeg.

Tovább olvasom

Horpács község

Nógrád vármegye

A címer vörössel és zölddel, középen behorpadó hullámvonallal vágott (vízszintesen osztott) háromszög pajzs.

Tovább olvasom

Hort község

Heves vármegye

Pajzs alakú, a pajzs alsó 1/3-ad része zöld, felső 2/3-ad része kék színű, középen egy szívből kinövő öt-ágú növény nyúlik fel, melynek három főága szabályos tekervényekkel fonódik egymásba, fölöl

Tovább olvasom

Hortobágy község

Hajdú-Bihar vármegye

Hortobágy pusztasága a legeltető állattartás ősidőkig visszanyúló területe, amelyen tavaszi zöldárkor igen körülményessé vált a közlekedés. Címeralkotó motívumai e témakörből kerültek ki.

Tovább olvasom

Horváthertelend község

Baranya vármegye

Alsó csücskös talpú tárcsapajzs sötétkék alapszínben a címer.

Tovább olvasom

Horvátlövő község

Baranya vármegye

Az önkormányzat címere osztott, felül vörös színű domborpajzs, a jobb oldalán egyfürtű ezüstszőlőtő, a bal oldalán két ezüstkalász nő ki.

Tovább olvasom

Horvátzsidány község

Vas vármegye

Zöld mezőben jobbra néző lebegő ekevas, melynek hegye mögött keresztbe tett kasza, alul három búzakalász.

A szimbólumok jelentése:

Tovább olvasom

Hosszúhetény község

Baranya vármegye

Álló, csücsköstalpú tárcsapajzs, melynek felső széle a haránt levágott sarkokat középen domború hullámvonallal köti össze.

Tovább olvasom

Hosszúpályi nagyközség

Hajdú-Bihar vármegye

Kiindulás: XVIII-XIX. századi viaszpecsét.

Tovább olvasom

Hosszúpereszteg község

Vas vármegye

Hosszúpereszteg mezőgazdasági jellegű község. Nagy hagyományai vannak a szőlőtermesztésnek.

Tovább olvasom

Hosszúvíz község

Somogy vármegye

Álló, csücskös talpú aranypajzs hullámvonallal vágott kék pajzstalppal a címer.

Tovább olvasom

Hosszúvölgy község

Zala vármegye

A község vörös és zöld színű, kerektalpú vágott címerpajzsát ezüstszínű, vékony, egyenes vonal vágja két részre. A pajzs egyenesen áll.

Tovább olvasom

Hosztót község

Veszprém vármegye

Zölddel borított háromszögű pajzsban a felső szárat érintő ezüst szarufa helyezkedik el.

Tovább olvasom

Hövej község

Győr-Moson-Sopron vármegye

A címer ívelt osztású, két egyenlő részre osztott csücskös pajzs. A felső része világoskék színű, az alsó részében zöld mezőben kék folyó található.

Tovább olvasom

Hunya község

Békés vármegye

A címer külső és belső formája hagyományőrző módon az alapító Harruckern bárói család ősi címeréből lett átmentve.

Tovább olvasom

Ibafa község

Baranya vármegye

A címerpajzs Kossuth-címer formázatú.

A címerpajzs fölött az Anjou-korona látható, egy rostélyos páncélsisak kétoldalt aranyozottlángnyelv díszítéssel.

Tovább olvasom

Ibrány város

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Címere álló, csücskös talpú a pajzs, kék mezejében jobbról aranyló gabonakéve lebeg, balról arany jászkeszeg (Leuciscus idus) (azt idézi, hogy a Tisza mellékén évezred óta fontos kiegészítő foglalk

Tovább olvasom

Igal nagyközség

Somogy vármegye

A község címere színű csücskös talpú pajzs. A kék mezőben levágott páncélos kar szerepel, melynek könyökhajlata a pajzstalp közepében van.

Tovább olvasom

Igar község

Fejér vármegye

A címer álló helyzetű háromszögű pajzs. Az osztatlan kék pajzsmezőben vörös sátor alatt a pajzstalp ezüstpólyával vágott.

Tovább olvasom

Igrici község

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Fehér alapon álló, háromszögletű, kék színű katonai pajzs, amelyen kereszt alakban egymáson elhelyezve ezüsttárogató és lant lebeg.

Tovább olvasom

Iharos község

Somogy vármegye

Arannyal és zölddel hasított háromszögpajzs, benne három (2-1), a pajzs színeivel váltakozó színű juharlevél.

Tovább olvasom

Iharosberény címere

Somogy vármegye

Álló, háromszögű, aranyszegélyű a pajzs, zölddel és ezüsttel négyelt mezejében a pajzsderék magasságában széles vízszintes vörös pólya, benne lebegő, stilizált ezüst kastélyépülettel.

Tovább olvasom