Üllés község

Üllés község címere hasítással osztott csücskös talpú pajzs, melynek jobb oldali kék mezejének zöld udvarán balra forduló, balra néző, kiterjesztett szárnyú, fegyverzett, természetes színű kakas kukorékol a mező pajzsfőjének balján stilizáltan ábrázolt, részben takarásban lévő, aranyló Nap felé. A bal oldali vörös mezőben középen díszített kék pólya található. A pajzsfőben lebegve vágtázó aranyparipa nyargal jobb felé, a pajzstalp vörösében pedig jellegzetes magyar szürkemarhabika (ezüsttel megjelenítve) néz jobbra, jobb felé fordulva.

A pólya díszítése: két bíbor bélésű és zászlajú kúpos, aranysátor között aranyszegélyű bíbor latin kereszt lebeg.

A pajzson természetes színű, klasszikus, négydomborulatú (tetrafalosz) görög ércsisak helyezkedik el, arcvédői (falara) felcsapva, oromzatán (kümbaktosz) arany lósörény sisakbokréta (lofosz), bélése (kranosz) bíbor.

A sisaktól jobbra és balra, egymást a pajzs mögött keresztezve kétkétélű kard (mphekész) látható, melyeknek markolatán (kópe) foszlányként, bíbor színű, aranyszegélyű katonai köpeny (himation) van átvetve.

Üllés címere beszélő címer (tessera loquens), a település történetének jelentősebb fordulatait idézi meg a következők szerint:

A település névadója valamikor a XII. században egy Ehellős nevű birtokos lehetett, amely az Achillész görög név szabályos megfelelője. A puszta személyneves helynévadás éppen ekkoriban jellemző hazánkban, és a homéroszi hősök nevei is ekkortájt jelentkeznek a honi névadásban. A település alapítójára gondolunk tehát akkor, amikor a neki nevet adó (s családja által valószínűleg nagyra tartott) görög hős fegyverzetéből a Hephaisztosz isten által kikovácsolt, arany sisakbokrétás sisakot, s heroldalakként a kardokat, foszlány helyett a himationt jelenítjük meg a címeren.

A település a tatárjáráskor elpusztulhatott, később már kun szállásként említik a dokumentumok. Ebben a korszakban változhatott neve Üllésre, ugyanis a kunoknál volt szokásban, hogy a megülő család fejének nevéhez csatolták az -ülése szócskát, hogy így jelöljék szálláshelyét (pl. Ákosüllése, Bátorülése stb.). Ennek a korszaknak állít emléket a kék pólyát díszítő két aranysátor, a közébük foglalt aranyszegélyű bíborkereszt pedig a település népének kezdetektől meglévő erős hitét szimbolizálja. Ez idő tájt hosszú századokig a nagyállattartás volt a fő foglalkozási ág, erre utal a vágtázó aranyparipa, illetve a pajzstalpban álló szürkemarha, melynek emléke még ma is él a Göbölyjárás-dűlő nevében. E területet Szeged város egy időben éppen legelői miatt szerette volna megszerezni.

A Napot ébresztő kakas pedig emléket állít a település dolgos népének, akik minden megpróbáltatás után képesek voltak újrakezdeni az életet, akik évszázadokon át látástól vakulásig dolgoztak, a kelő Nap már talpon találta őket a török kiűzését követő újratelepítésektől egészen a mai napig, hogy a tájat gazdagon termővé, megélhetést biztosítóvá, biztonságossá tegyék.