Bács-Kiskun vármegye

Álló, háromszögű pajzs vörös mezejében alul kettőshalom, ennek zöld mezejében egymáson haránt irányban keresztbe tett két arany nyílvessző. A halmok felett egy-egy, a pajzsszélekből benyúló, könyökben hajlított páncélos ezüstkar: a jobb oldali három búzakalászt tart, a bal oldali aranymarkolatú és védvasú, ezüstpengéjű szablyát. A címerpajzs alatt lebegő, hármas tagolású, fecskefarok-végződésű íves aranyszalagon feketével a nagybetűs ÚJSOLT településnév.

A solti lapályon 11 halom található, ebből kettő Újsolt nevezetességei közé tartozik. A halmokról tudni kell, hogy mesterségesen épített Árpád-kori őrhalmok, a címerben a nyílvesszők szimbolizálják. Szintén az Árpád-kort idézi a vörös-ezüst szín párja. Ehhez társulva a halmok zöldje, együtt már a nemzeti színeinket is idézik. A mezőgazdasági tevékenységre utal a kalászokat tartó kar, valamint a kaszapengék a kalásszal. A szablyát tartó kar egyrészt az itt birtokos gróf Nemes Albert családi címerében is szerepel, így rá emlékeztet, ugyanakkor emléket állít mindazoknak az újsolti polgároknak is, akik életükkel, vérükkel áldoztak a történelem folyamán hazájukért és szűkebb pátriájukért.

A heraldikai mázak jelentése:

Fémek:

arany / Nap / : értelem, ész, hit, tekintély, fenség, erény, erkölcsösség;

ezüst/ Hold / : bölcsesség, tisztaság, ártatlanság, szemérmesség.

Színek:

vörös / Mars / : hazaszeretet, önfeláldozás, tenni akarás, nagylelkűség;

zöld /Vénusz /: szabadság, szeretet, örökkévalóság, szépség, egészség.