Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Álló, csücskös talpú, ezüsttel és kékkel vágott katonai pajzs a címer, amelynek felső (ezüst) mezejében három vörös rózsaszálat tartó, vörösbe öltözött női kar lebeg. A címer alsó (kék) mezejében pedig kitárt szárnyú, csőrében három búzaszálat tartó, fa csonkján álló galamb látható. A pajzson háromlombú aranykorona, a pajzstartó mindkét oldalon egy-egy hársfaág. A pajzs alatt egy szalag lebeg SZAKÁLD felirattal.

A pajzs osztása a két eredeti településre: Pogára és Szakáldra utal. A fa csonkján álló, búzaszálakat tartó galamb a régi önkormányzati pecsét ábráját idézi, míg a rózsaszálakat tartó női kar Szent Annát, a templom védőszentjét szimbolizálja. A korona az egykori birtokost: a koronauradalmat idézi, míg a hársfaágak azt a hagyományt, amely szerint az újratelepülő község lakosai a Sáros megyei Lipnik faluból érkeztek.