Kazincbarcika város

Címere: álló, ívelt vonalú háromszögtalpú pajzs, melynek aranymezejét a pajzsköldöknél két hullámos kék szalag tagolja. A szalagok felett kettő, alattuk egy álló háromszögletű pajzs helyezkedik el. A jobb felső pajzs kék mezejében ezüstszív lebeg, melyből ezüst szőlőtőke növekszik jobbra és balra egy-egy ezüstfürttel. A bal felső pajzs kék mezejében élével jobbra, hegyével lefelé ezüst ekevas ugyancsak lebegve, felette ezüst tölgyfaág jobb felé két makkal, az ág alól az ekevasat közrefogva egy-egy ezüst szőlőfürt csüng. Az alsó pajzs kék mezejében balról jobbra nyúló vágott ezüstpáncélos jobb kar, kezében ezüst szőlőfürtöt tart; könyöke felett és alatt egy-egy hatágú ezüstcsillag lebeg.

A pajzsot alóla jobbra és balra burjánzó akantuszleveleken állva jobbról balra lépő, ágaskodó barna oroszlán, balról jobbra lépő és néző, ágaskodó barna egyszarvú (unicornis) tartja. Az akantuszleveleken átvetett ezüstszalagon feketével a város neve (Kazincbarcika) olvasható.

Az öregpajzson kisebb pajzsoknak a fentiek szerinti elrendezése a heraldikában szokatlan, de nem példa nélküli. Hasonlóval találkozunk a 14. századból MOWBRAY'S ROLL címergyűjteményében, s vele közelkorúan János királyi festő budai sírkövén.

A címer két hullámos kék szalagja a Bükk északi lábánál fekvő város két éltető vizét, a Sajó folyót és a Tardona-patakot szimbolizálja, amelyek mentén három kis településből létrejött a város.

A jobb felső pajzs (Sajó) Kazinc jelképe, amelyet 1240-ben várnépek laktak. A 15. században a Lorántffyak mezővárosa, egyben vámszedő hely is. Szíves vendéglátásukról híres lakói - kikre a szív utal - mezőgazdasággal, elsősorban szőlőműveléssel foglalkoztak, amit a szőlőtőke és a szőlőfürtök mutatnak.

A bal felső pajzs Barcika címere, amely már 1213-ban egy peres ügy kapcsán (Discilon lovait engedélye nélkül eladta egy falubélije) szerepel a forrásokban, 1280-ban két helybéli férfiút is említenek. Temploma Simon és Júdás apostolok tiszteletére volt szentelve, papja, János a pápai adószedőknek évente 5 ezüstgarast fizetett 1332-35 között, 1381-ben helybéli nemesek birtokolják. A 15. században falukettőződés révén Alsó- és Felsőbarcika jön létre (később az egyik pusztává válik). Ez a címer is az egykori földműves, szőlész-borász életre, s az erdőgazdálkodásra mutat.

Berente - amelynek szimbóluma az alsó pajzs - ugyancsak ősi település, az országbíró egyik ügyvivője (pristaldus) 1222-ben helyi nemesember (Stephanus de genere Zachu de villa Berenta). A tatárjárás után ez is az Ákos-nembelieké lesz, de Károly Róbert elkobozva Penthek fia Ugrinnak adományozza. A középkor folyamán több dokumentum említi.

A török időkben, a harcok közepette is (jelzi a páncélos kar) megőrizték lakosai hitüket, reménységüket (csillagok), és folytatták termelőmunkájukat (szőlőfürt).

A pajzs aranya azt a gazdagságot, gazdasági fellendülést jelzi, amely 1921 után a helyi szénkészlet vegyipari hasznosításával indult.

A pajzs alól növekvő akantuszlevelek a tájra hívják fel a figyelmet, az oroszlán a polgárok egészséges lokálpatriotizmusát, városukért, közösségükért való kiállását, tenni akarását, az egyszarvú a polgárok méltóságát, becsületességét, őszinte nyíltságát hangsúlyozza.