A nagyközség címere álló, csücskös talpú reneszánsz pajzs, melynek kék mezeje zöld udvarából aranyos törzsű, terebélyes zöld lombozatú fa emelkedik, jobbra tőle jobbra hajló, balra tőle balra hajló kalászba szökkent arany búzakalásszal. A fa két oldalán egymással szembefordulva egy-egy veres lábú és csőrű túzok berzenkedik, felemelt csőrükben aranygyűrűt tartanak.

A pajzs felső élén szembe forduló, természetes színű, aranyos rostélyú és vörös bélésű tornasisak helyezkedik el, nyakában aranyszalagon aranymedál, felette zafírral, rubinnal és smaragddal ékesített, nyitott ötágú, arany leveleskorona (három levél között két gyönggyel) díszlik.

A korona alól előlebegő foszlányok jobbról zöld és arany, balról kék és ezüst.

A település címere az egykori községi pecsétek kombinációjával őrzi és idézi fel a múltat. A pecsét fejlődése: az első, 17. századi változatban hármashalom látszik, rajta egy-egy búzaszál, a másodikon jobbra forduló és néző, nagytestű madár szerepel, majd a harmadikon (1744-ből) fa alatt szembe fordulva álló madarak gyűrűt tartanak.

A címeren ábrázolt fa a korabeli keresztény felfogás szerint arbor vitae, az élet fája, amely a lignum crucis, Krisztus keresztfája által táplált eleven, viruló hitéletet hivatott szimbolizálni.

A túzok (Otis tarda) az Alföld e részének egyik jellegzetes madara volt a darufélék (Gruiformes) közül. A madarak berzenkedése a harcra való készséget, a meg nem alkuvást fejezi ki.

A búzakalászok a legalapvetőbb kultúrnövényzetre, a népesség megélhetését biztosító gabonatermelésre mint ősfoglakozásra utalnak.

A sisak emlékeztet a település hősi halottaira, a korona pedig a község autonómiáját hivatott jelképként kinyilvánítani.

A kiterebélyesedő foszlányok a címerképből nyert mázaikkal arra hívják fel a figyelmet, hogy a településről elszármazottak, elszármazók is őrizzék szülőföldjük emlékét, hagyományait, s tartsanak eleven kapcsolatot a helyben maradottakkal.