Címer típus
Leírás

Álló, háromszögű pajzs vörös mezejében kék a pajzsfő. A kék mező közepén lebegő helyzetű Luther-rózsa: zöld levelű, ötszirmú fehér heraldikai rózsa, közepén latin kereszttel ékített vörös szívvel. A rózsát jobbról ívesen szélesedő szárú és aljában szegvégű arany apostoli kettőskereszt, balról nyolcágú aranycsillag kíséri. A vörös mezőben lebegő helyzetű, egymáson keresztbetett két arany nyílvesszőn álló, jobbra fordult, arannyal fegyverzett ezüstsólyom. A címerpajzs alatt lebegő, hármas tagolású, íves aranyszalagon feketével nagybetűs felirat: NAGYSZOKOLY. A településnév előtt és után egy-egy díszpont.

A szláv "SZOKOLY" sólymot jelent. A címerképek megfogalmazásakor szem előtt kell tartanunk azt a legfontosabb heraldikai elvet, mely szerint annál értékesebb egy címer, minél kevesebb motívumot sorakoztat fel a pajzson. A címer elsődleges feladata ugyanis a megkülönböztetés, és sohasem az, hogy minél többet meséljen tulajdonosáról. A sólyom címerpajzson szerepeltetése tehát már önmagában is elegendő a község jelképezésére. A nyílvesszők a honfoglaló magyarokra utalnak.

A heraldikai mázak jelentése:

Vörös (Mars): hazaszeretet, önfeláldozás, tenni akarás, nagylelkűség.

Kék (Jupiter): elvhűség, állhatatosság, ellenálló képesség, bizalom.

Zöld (Vénusz): szabadság, szeretet, szépség, örökkévalóság, egészség.

Arany (Nap): értelem, ész, hit, tekintély, erény, erkölcsösség.

Ezüst (Hold): bölcsesség, tisztaság, ártatlanság, szemérmesség.

Kép
Nagyszokoly község