Álló, csúcsaiban csapott, kerek talpú a pajzs, kék mezejében vörös bélésű, zafírral, rubinnal és smaragddal ékesített, négyágú, arany leveleskoronából ezüstös páncélzatú bal kar növekszik balra, és könyékből visszahajolva a pajzs felső éle felé, markában három, zölden viruló szőlővenyigét tart, melyeken három aranylevél és két zöld szőlőfürt díszlik. A pajzson enyhén jobbra fordulva, aranyszegecsekkel kivert, ezüst csőrsisak helyezkedik el. A sisakdísz változatos borítású (vörös-arany-kék-vörös-arany-vörös) tekercsen álló, kiterjesztett szárnyú, arannyal fegyverzett, vörössel és ezüsttel sakkozott, jobbra néző sas háromágú, nyitott, arany leveleskoronával a fején. A foszlányok mindkét oldalon a turbántekercs borításait megismételve növényi ornamentikát alkotnak, és "mint a hevesebb fuvallattól lengetett virágok" vörös, kék és arany gyümölcsökkel a pajzsot körülfonják. A címert 1498-ban, vízkereszt napján (jan. 6.) adományozta II. Ulászló király a vármegyének Somi Józsa temesi főispán s az ország alsó részeinek főkapitánya, valamint Butkai Péter somogyi főispán folyamodványára. Az adománylevélből jól kiolvasható a címer szimbolikája. A címerképben a korona a vármegyének a koronához és magához II. Ulászló királyhoz való hűségét fémjelzi. A páncélos kar a sok csatát és az ellenségeken aratott győzelmeket jelképezi. A szőlővesszőket emelő bal kéz (azért bal, mert a fentiek szerint a jobban a fegyver képzelendő) a föld termékenységét, szőlőben és borban való gazdagságát mutatja. Ugyanerre utal a színpompás és gyümölcsökkel megrakott foszlány is. A sisakdísz sasmadarának előképe a morva őrgrófság címerállata (eredetiben vörössel és arannyal sakkozott), amely valószínűleg arra utal, hogy a megye követsége (vagy maga a címerért folyamodó temesi főispán) már morva területen csatlakozott a koronázására Prágából érkező királyhoz. Somogy megye címeres levele - a több mint félezer éves címerrajzával - az utódok tiszteletétől övezve fennmaradt mind a mai napig. Az adományozás évfordulóját - január hatodikát - a megyei közgyűlés 1995-ben a megye emléknapjává nyilvánította, s minden esztendőben megüli.