Címer típus
Leírás

A címer tarsoly alakú, a kun lovasok oldalán lévő tarsolyra emlékeztet, alapszíne kék. A kék szín a kunok egyik jellegzetes színe. Mindkét jellegzetesség a település nevében lévő "kun" jelzőre utal.

A címer három részre osztott. A felső részben három, az orchideák családjához tartozó, aranyozott színű szarvas-bangó virág látható. Utalás arra, hogy a település közigazgatási területén nagy kiterjedésű természetvédelmi terület található. (Peszéradacsi tájvédelmi körzet) Az aranyozott szín a fellelhető védett növényegyüttesek gazdagságát jelképezi.

A középső részben egy repülő partifecske a csőrében egy fülbevalót tart. A képek mindegyike a településen lévő kunhalmokhoz kapcsolódik. A partifecske a kun halmok lakója, védett madár. A csőrében tartott fülbevaló a "dabasi úti" avarkori temető egyik sírjából került elő.

A címer utolsó részében szalmafonatból, alsó részén harántirányban elágazó aranyszínű triticale kalászok találhatók .A település megélhetésének jelenére utal, azaz a mezőgazdaságra, ezen belül is a szántóföli növénytermesztés végzésére. A haránt irányú kalászleágazás pedig a kun szőttesek mintáját idézi az emlékezetbe.

Kép
Kunpeszér község