Magyar Állami Jelképek

A koronázási palást

Koronázási palástA középkori keresztény államokban szokás volt, hogy az uralkodó a nagyobb vallási ünnepeket - karácsonyt, húsvétot, pünkösdöt - egy-egy jelentősebb egyházi központban, érseki, püspöki székhelyen, kolostorban ülte meg. Gyakran megesett, hogy a jeles napok múltával, távozása előtt vagyont érő ünneplő ruháját, köntösét, palástját az oltárra helyezte felajánlásképpen, hogy abból a templom fényének emelésére miseruhát készítsenek.

Hazánkban is ez volt a gyakorlat: történelmünk folyamán se szeri se száma az egyházak ilyen megadományozásának, hiszen már Szent István törvényben írta elő, hogy az épülő új templomok szertartáskönyveit a püspök adja, de ruhákról és oltárterítőkről a király gondoskodjék. Nemcsak rendelkezett, hanem cselekedett is. Amikor például 1030-ban seregeitől a hazánk leigázására törő II. Konrád német-római császár csapatai csúfos vereséget szenvedtek, fogadalmi ajándékképpen csodálatos kazulát (harang alakú miseruhát) készíttetett a székesfehérvári - Mária Istenanya tiszteletére szentelt - bazilika számára drága keleti brokátból, mintás selyemszövetből gazdag aranyhímzéssel. Ez a ruhadarab valóságos „beszélő köntös" a szó legszorosabb értelmében.

Akkoriban a pap a hívőknek háttal, az oltár felé fordulva végezte a szertartást, így a kazula mondanivalójának uralkodó jelképe (a korabeli művészi ízlés szerint villa alakú) kereszt a ruha hátoldalának középvonalát alkotja, hogy az ájtatos közönség okulására szolgáljon. A kereszt szárai felett a vörös selyemszövet a mennyei szférára, alatta a zöld az evilágira utal. Az egész ábrázolás fókuszában, a kereszt szárainak találkozópontján, két egymást csúcsban metsző körív foglalatában, amelyet mandulaszerű alakja miatt a művészettörténészek mandorlának neveznek, áll a diadalmas Krisztus. Jobbjában keresztet tart, baljában pedig a világegyházat jelképező glóbuszt. Lábaival sárkányra, a Sátán jelképére és oroszlánra, a bűnök szimbólumára tapos. Tőle jobbra, az égi mezőben a négy (két térdelő és két álló) arkangyal - Gábriel, Mihály, Ráfael és Uriel - által közrefogott mandorlában Szűz Mária áll imára terjesztett karokkal. Képét a négy evangélistának (Jézus életrajzíróinak) körökbe foglalt jelképei veszik körül: az angyal Máté, a sas János, az oroszlán Márk, a bika Lukács szimbóluma. A másik oldalon Keresztelő Szent János mandorlája van. A kereszt hosszanti szárain pedig buja indaszöve-vénnyel körülfont kerek keretben jobbra és balra tíz-tíz angyalfej jeleníti meg az Istent dicsőítő angyalok karát.

A szárak alatt két körív három mezőre tagolja a földi szférát. A kereszttől balra eső első köríven négy-négy időszámításunk kezdete előtt élt, ószövetségi próféta fogja közre Krisztus álló alakját, kezükben kibontott irattekercs teszi nyilvánvalóvá, hogy hajdan ők jövendöltek a Megváltó eljöveteléről. Jobbra ugyanez a kép ismétlődik meg további négy-négy prófétával; a különbség csupán annyi, hogy Jézus mellett a felirat (Kezdet és vég.) egyik oldalon latinul, a másikon görögül olvasható. Ezen persze nem lehet csodálkozni, hiszen István király maga is céloz fiához címzett intelmeiben arra, hogy alattvalói egy része a római, más része a bizánci görög egyház híve. A próféták lába alatti fél-köríves szalagon a palást történetét varrták ki: „Ezt a miseruhát István király és Gizella királyné készíttette és adományozta Szűz Mária Székesfehérvárott épült egyháza számára Krisztus testet öltésének 1031. esztendejében, a 14. indictióban." (Az indictio dátumhitelesítő szám.)

A második mezőben a mennyország (vagy korabeli megfogalmazásban „az égi Jeruzsálem") tizenkét, bástyás, tornyos kapuboltozata alatt jobbra és balra hat-hat apostol ül, hátterükben az égi város csodálatosan ékes templomai. Mindegyik baljában az evangélium, jobbjában íróvessző. Tanítványai között középen, az életfát megjelenítő kereszt tengelyében szivárványon trónol a világbíró Krisztus, bal kezében könyv, jobbját áldásra emeli, lábainál fakad az élet vizének forrása. A „mennyei Jeruzsálem" falán kívüli mozgalmas képsoron megjelennek a kortársak apró figurái is: a térítők, a prédikálók, az imára leboruló hívők, az egyházért hadakozók csakúgy, mint a kapukat támadó istentagadók és eretnekek, vagy a később Vata vezér táborába özönlő, atyáik hitét megszállottan visszakövetelő pogányok. A második mezőt a harmadiktól elválasztó szalagívre geometrikus és indadíszítés közé balra lépő oroszlánokat és jobbra néző madáralakokat hímeztek váltakozva.

A harmadik mezőben a mártírok, hitvallók és bűnbánók kaptak helyet. A somogyvári apátság faragott köveire emlékeztető kacskaringós indadíszítések, s a pécsi székesegyház párkánytöredékeinek madáralakjait idéző hímzésmotívumok között kerek medallionokban öt-öt, háromágú koronával felékesített, tunikát és díszes köpenyt viselő, lándzsát és glóbuszt tartó szent áll. Közvetlenül a kereszt mellett jobbra, hasonló keretben, fején diadémmal láthatjuk Szent István király egyetlen hiteles képmását. Őt is, mint a szenteket, lándzsával és országalmával ábrázolták. A kereszttől balra pedig ugyancsak diadémmal koronázva Gizella királyné látszik, bal kezét a keblén nyugtatja, jobbjával a székesfehérvári bazilika modelljét tartja.

A kereszt tengelyében, István és Gizella között, egy kisebb medallionban felirat nélküli, fiatal férfit megjelenítő mellkép látható: minden bizonnyal az 1028-1030 közötti háborúk hőse, Imre herceg portréja. Ő az egyetlen a történeti szereplők közül, akinek a képét a kereszt szárára helyezték. Miért? Tudjuk egy német krónikás híradásából, hogy 1031-ben „Imre, István király fia, a testőrség vezére vadászaton, vadkantól felhasogatva, siralmas körülmények között meghalt." Hogy ez esetben valódi vaddisznóra kell-e gondolnunk vagy egy Vadkan nevet viselő orgyilkosra, ma már nehéz lenne kideríteni, de az valószínű, hogy a palást befejezésekor Imre már nem élt, ezért került képe a keresztnek az angyalok karával ékesített szárára.

A miseruha ma már hiányzó mellrészén, középütt az „angyali üdvözletet" varrták ki, azt a biblikus jelenetet, amikor az angyal hírül hozza Máriának, hogy a Szentlélek emanációja (kiáradása) révén gyermeke fog születni.

E liturgikus ruhadarab mondanivalója tehát a keresztény teológia (vallási tanítás) tételeinek teljességét tartalmazza. Azt az új ideológiát ábrázolja közérthető képi nyelven - de az egyes mandorlák verses felirataiban is megfogalmazva -, amelyet a magyarságnak kényszerítő szükséggel át kellett venni ahhoz, hogy a keresztény Európa közepén nemzeti létét megalapozhassa.

És, mert e kazula nyilvánvalóan köthető volt az államalapító szent király személyéhez, ezt később uralkodóink egyike (valószínűleg a teológiailag rendkívül képzett Könyves Kálmán), aki hangsúlyozni kívánta, hogy az ő szellemi örököse, koronázási palásttá alakíttatta át. Így ez a pompás ruhadarab a mai napig fémjelzi azt a roppant szellemi átalakulást, amely ezer évvel ezelőtt népünk fennmaradásának egyedüli záloga volt.