Magyar Állami Jelképek

A jogar

Szinte már a legősibb (kőkori) emberi kultúra régészeti emlékanyagában található olyan, végén gyakran állatfejet mintázó hatalmi jelvény, amely pálcára, botra emlékeztet. A régészek ezt kommandópálcának nevezik, és úgy gondolják, hogy a maga korában a vérségi közösség (család, nemzetség) feletti korlátlan hatalom kifejezője lehetett. A tárgy az idők folyamán külső megjelenésében sokat változott: összefonódó kígyókkal, sassal, napkoronggal, Krisztus-monogramos zászlócskával, gombbal, kereszttel, liliommal és még sok más módon díszítették. Az egyes népek mitológiájában, hiedelemvilágában más és más mitikus személy vagy istenség attribútumává, ismertető jelévé válva jelent meg, hiszen a hatalom lassan elkülönülő összetevői - uralkodói, hadvezéri, papi, bírói, követi stb. funkció - szerint szimbólumértéke is megváltozott. De mint jogar, azaz királyi kormánypálca - rendszerint rövid, díszes, nemesfém jelvényként mindvégig a legfőbb államhatalom, az uralkodói tökély a méltóságteljesség jelképe maradt.

A jogar

A szent korona mellett a magyar koronázási ékszerek talán legcsodálatosabb darabja a jogar, amelynek különlegessége, hogy buzogányra emlékeztető alakja eltér minden más jogarétól.

A feje egy víztisztaságú, áttetsző kvarckristályból csiszolt gömb. Ezen alul és felül egy-egy, tíz sziromlevélre tagolódó, virágkehely alakú aranylemez van, amelyeket hat ponton, majdnem szimmetrikusan, három kettőspánt fog össze. A lemezkék felületét arany huzalból kialakított, gombostűfej nagyságú gömböcskék sorának tetsző háló, filigrán díszíti, melynek uralkodó motívuma a felezett szívpalmetta. (Ezen a palmetta, azaz a pálmalevél mintát úgy felezik meg, hogy szív alakú képet adjon,) A felső lemez közepére préselt, gyöngyözött szalagokból végtelenített vonalmintát formázó, titokzatos, bűvös jelet forrasztottak, amelyről azt tartották, hogy - éppen végtelenségénél fogva - képes távol tartani a gonosz, ártó szellemeket. A hegyikristály gömbbe három oldalon egy-egy kuporgó oroszlánt metszettek. A kristálygömb a X. századi Egyiptomban készült, ahol Mohamed próféta - az iszlám vallás alapítója - leányának, Fatimának utódai uralkodtak. Itt az oroszlán, mint jelkép, a fejedelmi méltóság legtökéletesebb teljességének hordozója volt, de átkerülve Európába megőrizte az erős királyi hatalmat szimbolizáló jelentését. A gömb foglalatára aranyláncocskákon függő kis aranygolyócskákat erősítettek, amelyek a jogar minden mozdításakor összeütődve csilingelésükkel - mint hitték - ugyancsak elriasztják a rossz szellemeket.

Az átfúrt kristálygömbbe mogyorófa nyél illeszkedik. Ehhez a növényhez is fűződtek babonás hiedelmek; elegendő itt csupán arra utalni, hogy Szent László hercegnek a mogyoródi csata előtt éppen egy mogyoróbokorból ugrott lándzsájára a győzelmét megjövendölő hófehér hermelin. A nyelet aranyozott ezüstszálból készített, a fej fémrészeinek filigrándíszítését utánzó, egyszerűbb mintázat borítja. (A különböző anyag és a némileg eltérő minta bizonyítja, hogy e tárgy hosszú ideig volt használatban, és közben többször szorult javításra.)

Pontosan nem tudjuk, mikor került a jogar koronázási jelvényeink közé. A kristálygömb kora azt sugallná, hogy Szent István kincsei között lehetett a helye. Ám az ő egyetlen hitelesnek tekinthető képén - hasonlóan az egykorú II. Baszileosz bizánczi és II. Henrik német-római császárokhoz - baljában országalma, jobbjában lándzsa van. A bizánci császárt ábrázoló kis képen (miniaturán) a lándzsát Mihály arkangyal, a halál hírnöke adja az uralkodó kezébe: a lándzsa tehát az élet-halál feletti uralmat jelképezi.

István király lándzsáját azonban a trónbitorló Aba Sámuelt legyőzve III. Henrik császár a koronával együtt visszaküldte Rómába, és helyettük ő adott a trónjára visszahelyezett Péter királynak hatalmi jelvényeket, amelyek között ott lehetett a császári Szent Móric lándzsa egyszerűbb másolata is. Ám ezt a hűbéri függést kifejező díszfegyvert a Pétert elűző I. András aligha vette át, helyette a magyar múltban keresett olyan jelvényt, amely az uralkodó háború és béke, élet és halál feletti jogát kifejezi. És találhatott is ilyent.

A krónikákban feljegyezték Botond históriáját, aki - hogy a magyarok hadüzenetét nyilvánvalóvá tegye - Bizánc érckapuján egyetlen csapással akkora lyukat szakított, amelyen egy ötéves gyermek ki-be futkoshatott. Majd fegyvertelenül birokra kelt egy görög óriással, és rövid idő alatt úgy beleverte a földbe, hogy elszállt belőle a lélek. A krónikások ugyan itt harci baltát (dolabrum) említenek Botond fegyvereként, de szerencsére azt is elmondják, hogy ezt a történetet „a parasztok hamis meséiből" emelték át művükbe. A mesében azonban nem balta szerepel. Amikor az elrabolt királylánnyal beszélget a mesehős „rettenetes nagyot mennydörög a kapu. - Az én uram, a hétfejű sárkány vágta a buzogányát a kapuba! - mondja a leány." Mégpedig éppen úgy, mint Botond, hadüzenetként, mivel tudja, hogy az ellenfél a házban tartózkodik. Ezt követi a fegyvertelen birkózás, földbe verés, elpusztítás. De ha ez így van, miért baltát írtak a krónikások? Bizonyosan azért, mert a meséket a nép nyelvén hallották, s ekkor még nem került át a magyar nyelvbe a török buzogány szó, hanem ezt a fegyvert egyszerűen botnak nevezték. Azt pedig a harci ismeretekben otthonosan mozgó történetírók teljességgel elképzelhetetlennek tarthatták, hogy holmi bottal be lehessen zúzni egy érckaput; írtak tehát baltát nem törődve azzal, hogy ez utóbbi rést hasít és nem lyukat szakít.

Azt, hogy a ma ismert koronázási jogart először I. András használta volna, nem állíthatjuk, de a buzogányforma ekkoriban alakulhatott ki. És, mert a magyar nyelvben a jogar szót csak a nyelvújítás korában alkották, korábban a jogart is pálcának, botnak nevezték. A korabeli orosz nyelvben is a палица egyaránt jelent botot és buzogányt, I. András felesége pedig kijevi hercegnő volt. Nem lehet véletlen tehát, hogy amikor 1055-ben a király megalapítja a tihanyi apátságot, az alapítólevélben önmagát a bizánci császárok példájára „a legkeresztényibb jogarviselőnek" nevezi. Mert ha a X. század közepén, Botond idejében, a buzogány volt a hadüzenet eszköze, amely a fejedelem döntési jogát fejezte ki a háború és béke ügyében, miért ne térhetett volna vissza András király ehhez a jelvényhez akkor, amikor a magyarság hűbéri alávetéstől mentes, független állami létét és ebből következően önálló külpolitikáját kívánta hangsúlyozni?